Szalagavató a budapesti gimnáziumban. Igazgatói köszöntő, gondoltam, a szokásos lesz, beléptek a nagybetűs Élet kapuján, meg a lezáruló gyermekkor, felnőtté válás, pályaválasztás, és a többi. De nem. Az igazgató arról beszél, hogy mennyire kemény volt az elmúlt néhány év a közösségeket szétbombázó, elhibázott online oktatástól kezdve a tüntetésekig, sztrájkokig, polgári engedetlenségi mozgalmakig, aminek egyetlen eredménye egy szörnyű törvény lett, amely felgyorsította a tanárok pályaelhagyását. De hogy ez a gimnázium kivételezett helyzetben van, mivel a szülői hozzájárulásoknak hála plusz pénzt fizethetnek a pedagógusoknak, így minden órára szaktanár megy be.
Kivételezett helyzet – minden tantárgyat szaktanár tanít. Szülői pluszpénzből, tehát, hogy mi, polgárok vesszük át az állam feladatát, lásd még például egészségügy, ahol vagy a magánellátásba menekül, aki tud, vagy az államit egészíti ki sajátból gyógyszerrel, kötszerrel, étellel-itallal, meg még, ami szükséges éppen. Tehát ünnepeljük és örüljünk az alapvető oktatási minimumnak, ami amúgy a mi hozzájárulásunk nélkül még csak össze se jönne.
Kezemben a nemzeti konzultációs boríték, most ért ide hozzám. Nem bontom ki - a kérdéseknek álcázott állításokat ismerem -, felesleges. A szalagavató pedig klassz volt, helyesek voltak az osztálytáncok, a záró keringő pedig gyönyörű. Néhány órára látszólag rendben volt minden.
