Putyin tervez...

Putyin tervez...

Szibériai szövetségi körzet, 2021. március 21.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy étkezőasztalnál a szibériai tajgán 2021. március 21-én. Putyin és Szergej Sojgu védelmi miniszter a Szibériai szövetségi körzetben töltik a hétvégét.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vasárnap este, amikor ezt a cikket írom, nem tudhatom, mire ébredünk hétfőn, mit hoz Vlagyimir Putyin háborújának második hete. A lehetőségek a tárgyalásokon elért fegyverszünettől a nukleáris háborúig terjednek. Utóbbinak persze most is nagyon-nagyon kicsi a valószínűsége, de ijesztően nagyobb annál, mint akár csak három napja.

Amennyire bizonytalan a jövő, majdnem annyira homályos a képünk arról, mi is zajlik Ukrajnában. A lényeg persze letagadhatatlan: az orosz elnök utasítására országa hadereje totális támadást indított egy szomszédos, független állam ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a politikai vezetését megdöntve kiterjessze a befolyási övezetét. Vagyis Ukrajnát visszaterelje oda, ahol a Szovjetunió szétesése előtt volt: a nyugati világgal szemben álló Moszkva érdekszférájába. A mindenoldali háborús propaganda torzításai miatt ugyanakkor nagyon nehéz a harctéri helyzetet átlátni, illetve a megfelelő összefüggésekbe helyezve értelmezni.

Ezért nem bizonyosságként állítom, csupán valószínűségként feltételezem, hogy nem Putyin eredeti terve szerint zajlanak az események. Abból, hogy négy nap alatt nem kényszerítette térdre, nem foglalta el Ukrajnát, még nem feltétlenül következik, hogy végül nem éri el a célját. Az ugyanakkor elgondolkodtató, hogy nagyon hamar, átütő katonai siker nélkül is tárgyalást ajánlott, valamint máris kijátszotta a végső adut, a nukleáris csapás lehetőségével való riogatást.

Vlagyimir Putyinról a világpolitika veteránjaként az a kép élt, hogy lépéseit hideg fejjel átgondolva, a következményekkel is számolva teszi meg, kíméletlen és cinikus racionalitás jellemzi, amikor az orosz hatalmi érdekeket próbálja képviselni a geopolitikai játszmákban. Ám erős hit kell ahhoz, hogy a mostani lépése mögött a hideg racionalitást lássuk meg. Sokkal inkább egy kontrollt vesztett autokrata vezető ámokfutásának érződik mindez. Nehéz elhinni, hogy megéri neki véres kezű háborús agresszorként a nemzetközi világ páriájává lenni. Akinek országát olyan megvetés sújtja, mint 1956-ban a forradalmunk leverésekor; gazdaságát, pénzügyi szektorát szankciókkal büntetik; sportolói, művészei  is megsínylik a háború keltette felháborodást. A háborút akár meg is nyerheti, a nukleáris fenyegetés is elérheti a célját, visszarettentve Kijev hatásos megsegítésétől a nyugati hatalmakat. De a nyugati illiberális szövetségesei, üzletfelei őszintén vagy kényszerből sorra megtagadják, s veszélybe került a multinacionális nagytőkével folytatott, korrupcióval és elvtelenséggel megolajozott üzletelés zavartalansága. Kína persze segíthet, ám jaj annak, aki kiszolgáltatott helyzetében Peking jóindulatára szorul. És a nagy csavar: ami a korrupt, az országot kifosztó, a kisebbségeivel, így a most is szorongatott helyzetben lévő kárpátaljai magyarokkal szemben ellenséges ukrán politikus-oligarcha elitnek harminc év alatt nem ment, az Putyinnak mintha sikerülne. Új ukrán nemzet születik, miközben botcsinálta elnökéből lassan igazi vezető, háborús hős lesz.

A történelem számtalanszor megmutatta, hogy a magát hatalmasnak és tévedhetetlennek gondoló vezér tervei hogyan siklanak ki. A legszörnyűbb vérontások rendre kisiklott villámháborúk. Van okunk az aggodalomra.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben