Gulyás Márton teljes joggal tiltakozik az ellen, hogy a Facebook ellehetetleníti az újságírói munkát, amikor letiltja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőiről készített riportot, és korlátozza a Partizán elérését. A napokban úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy a Facebook korlátozza a független újságírást.
Szinte napra pontosan ugyanakkor, egy párhuzamos valóságban a magyar állami forrásokból fenntartott médiaholding, a KESMA tulajdonában álló, és az elmúlt években hetilappá bővült Mandiner is kongatja a vészharangot. Elmondásuk szerint bizonyos jobboldali tartalmaik miatt korlátozza elérésüket a közösségi média szolgáltató, amely a hivatalos fiókja törlésével is fenyegeti a lapot.
Ez utóbbi esemény valószínűleg kívül esik Gulyás Márton horizontján, és ezt meg lehet érteni. Magam is hasonlóan gondolkodtam, amikor a Facebook hírfolyamában felbukkantak az erről szóló hírek. Pedig tudom, hogy ennek zavarnia kellene. Mert bármit is gondoljunk a KESMA-ról, a Facebook nem hozhat végső döntéseket a szólás-és véleményszabadság kérdésében. Ez utóbbi nem sajtóviszonyok kérdése, megillet mindenkit, a korlátairól nem dönthet teljesen szabadon egy gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő szolgáltató. Lehet, hogy ebben valójában még egyet is ért a Mandiner és Gulyás Márton.
A két valóság ma Magyarországon mégsem érintkezik egymással. Nehéz mit tenni, ha az ember egyszer már észrevette ezt, és úgy látja, hogy nincs rendben. Csak hát úgy voltam vele, hogy nincs kedvem foglalkozni az egésszel. Minden zsigerem tiltakozott ellene. Úgy, mint amikor az ember nem akarja megcsinálni a házi feladatát, vagy nem akar elmenni futni, vagy bármikor, amikor egy cseppet sem akarja azt tenni, ami helyes. A háta közepére kívánja. Oda kívántam én is a Mandinert a problémáival együtt. Azok után, amik 2010 óta történtek, és azután, ami most van, és azok előtt, amik még várhatóak, teljes joggal vagyok abban a meggyőződésben, hogy elsősorban a saját előrehaladásomért felelek, és azokért az emberekért, akikkel össze vagyok kötve. Minden más az erőforrások bűnös pazarlása lenne.
Sajnálom, de hát a Mandinernek ott a Fidesz: vegyen másik Facebookot nekik, vigyázzon rájuk szentlelke erejével, meg a temérdek közpénzzel, amit egy elvileg piaci alapon működő szektorba locsol nulla-huszonnégyben tűzoltófecskendővel. Rám itt semmi szükség. Ahogy valószínűleg a Mandiner sem fog a következő kormányinfón arról érdeklődni, hogy milyen járvány az, amire hivatkozva ők ott lehetnek egy sajtótájékoztatón, a Magyar Hang pedig nem. „Covid miatt? Miniszter úr, melyik Covid az, ami csak egy szerkesztőségben terjed?” Páran a szívükhöz kapnának, annyi szent.
Pedig egy jól működő társadalom, nagyon leegyszerűsítve, így nézne ki – még ha a közösségi média szabályozása egy hosszú távú, bonyolult folyamat is. Az viszont biztos, hogy egy rosszul működő, szétesett, végletekig polarizált társadalom nem tudja magát megvédeni semmilyen jogsértéssel vagy önkénnyel szemben. Mert gyenge. Csak hát ezt a Fidesz is tudja. És joggal tart attól, hogy egy olyan társadalomban, amely nem gyenge, sőt egyes közösségek, szektorok, és általában a polgárok képesek az érdekérvényesítésre, ahol van erős, közös minimum, ott bizony hosszú távon nem csak a Facebooknak lenne nehezebb a dolga, hanem a Fidesznek is.
Ezért polarizál a Fidesz, ezért teremtett céltudatos munkával még a megörököltnél is sokkal nagyobb, átléphetetlen távolságokat. Ezért indult el nagy léptekkel visszafelé. Hogy ne nehéz legyen, hanem képtelenség. Oszd meg és uralkodj, ismerjük ezt. De azt is, hogy a kormányok jönnek és mennek, és minden esély megvan rá, hogy egy-három évtized múlva a két F-betűs közül már csak az egyik lesz velünk, az összes, általa okozott problémával együtt. Nagyon valószínű, hogy ez nem a Fidesz lesz.
