Könyvespoc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal Szántó T. Gábor írót.
Ha egy-egy új regényhez gyűjtök anyagot, az célirányos olvasást jelent. Évtizedekkel korábbi forrásokat lapozgatok, és ez jó pár hónapra kivon a forgalomból. Az elmúlt évben egy készülő regényemhez olvastam jazztörténeti szakirodalmat, azon belül is hangsúlyosan a modern magyar jazz születését és fejlődését leíró tanulmányok, cikkek, interjúk, dokumentumok jelentették olvasmányaim nagy részét. Két ikertorony: Pernye András és Gonda János nagy jazzkönyvei mellett tucatnyi alázatos és megszállott jazzszakíró, zenész és interjúkészítő munkáin rágtam át magam, hogy képem legyen az ötvenes–hatvanas évek hazai jazzszcénájáról, ahogy tiltottból tűrt, majd támogatott, ám így is periférián maradó műfajjá vált a modern jazz.
Amikor felszabadulok az anyaggyűjtés kényszere alól, sokszor irányvesztett hajóként sodródom az olvasmányok tengerén. Korosodva azt tapasztalom, hogy valamilyen biztonságkereső kényszer korábban már olvasott könyvekhez vonz. Van néhány szerző és mű, akihez és amelyhez vissza-visszatérek. Kafka elbeszéléseit, Philip Roth regényeit, Saul Bellow Herzogját, Nádas Péter Emlékiratok könyvét, a Párhuzamos történeteket, Márai Sándor naplóit, visszaemlékezéseit idesorolom.
Meglepetésszerű találkozásokra, változásokra megállapodott munkakörben, családi helyzetben, és különösen a home office egyébként komfortos körülményei között igen kicsi az esély. Könyvek is ritkábban okoznak meglepetést, mert hasonló, sőt, mint írtam, régebbi könyveket választanék. Nincs ugyan hajlamom a misztikára, az olvasmányok terén azonban hiszek a véletlenekben is, még pontosabban inkább úgy fogalmaznék: szeretek bizonyos elrendeltséget, sorsszerűséget látni abban, milyen könyveket javasolnak mások, mert ezek letéríthetnek saját érdeklődésem szűkebb nyomvonaláról, és inspirációként szolgálhatnak. Fordítóim, barátaim javaslatait megszívlelve, így olvastam például az utóbbi időben J. M. Coetzee, Szabó Magda és Tar Sándor néhány könyvét.
Egy-egy fontos író halála arra késztet, hogy búcsúképpen, vagy mintegy adósságot törlesztve, kézbe vegyem fontosabb munkáikat. Milan Kundera idei távozásakor több korai regényét és az Elárult testamentumok című esszékötetét vettem elő. Kutatási tárgyam – a modern zsidó irodalom – angol nyelvű szakirodalmában is szívesen olvasok időről időre újabb munkákat. Ezek a művek bátorítást nyújtanak, hogy vagy-vagyokban gondolkodó, a nemzeti kánont kizárólagosnak tekintő irodalmi világunkon túllépve, is-isekben láthassam egy-egy nyelv zsidó íróinak munkásságát. Törvényen kívüli őr címmel nemrég megjelent esszé- és tanulmánykötetemben igyekeztem ezen szakmunkák szemléletét alkalmazni európai, amerikai és hazai írókra egyaránt.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/35. számában jelent meg szeptember 1-jén.
