Nehéz lenne csak a szövegek alapján megítélni, mi jelentette a válogatás szempontját a Felhajtóerő antológiánál. Akkor sem volna egyszerű dolgunk, ha a szerzők neveit nem, csak a szövegeket látnánk. A névsort látva is csak tippelgetünk. Akadnak itt fiatalabbak, idősebbek. Befutottak és a pályán épp feltűnők. Nagy tömegeket megmozgatók és inkább háttérbe húzódók. Beck Zoltán ajánlószövege sem feltétlenül világítja meg a kérdést. A zenész a közös fellépés sikeréről beszél, és arról, hogy egyénileg jóval könnyebb elbukni. Nincs persze olyan antológia, mely ne ennek jegyében születne. Keresni kezdjük azért a szövegekben a hasonló üzenetet, és időnként meg is találjuk számításunkat. De azért mégsem ez lesz az általános szempont. Amikor Fekete Vince megrázó formában fűzi egybe születés és halál pillanatát, annak éppen a közösségben létezéshez van a legkevesebb köze. Egyedül vagyunk, végtelenül egyedül.
Az indulás nehézségei, tegyük azt egymagunk vagy csoportosan, sokaknál felbukkannak. Például Purosz Leonidasznál: „Találni egy hobbit. / Ideológiát nem. / Felfedezni saját kifőzdéket. / Inni: mindig társaságban, / esetleg alapozni otthon. / Veszíteni: méltósággal. / Győzni.” Turi Tímeánál aztán már a közös beérkezésnél, de egyben a bukásnál tartunk. „Istenem, mennyi munka van abban, / hogy végre nem azok vagyunk, akik régen”. És a többieknél is: olyanok akarunk lenni, mint a jobbak, de közben mi akarunk a jobbak lenni, akik irányt mutatnak. Irigykedünk a másikra, közben szégyelljük is magunkat ezért. Nyújthatunk-e egyáltalán bármi újat, amit más nem nyújtott még? (Peer Krisztián) Mikor a miénk a döntés, mikor csak ránk kényszerített? (Székely Szabolcs)
Az interneten mindenesetre több magyarázatot találunk a kötetszervező elvre: „Egy antológia. Két műhely. Negyvennyolc vers. Megszámlálhatatlan közös történet. Felhajtóerő – a Jelenkor Kiadó és a Vates közös kortársvers-antológiája.” A Vatest hol humorosabb, hol komolyabb irodalmi, művészeti vagy épp rajzfilmes pólók és vászontáskák készítőjeként ismerjük. Honlapjuk szerint „a kötet koncepciója Tory Higgins selfdiszkrepancia-elméletére épül, az ideális, az aktuális és az elvárt szelfek szerint tagolódik három ciklusra. Az antológiából átfogó képet kaphatsz a kortárs magyar irodalom szereplőiről, a már ismert, több kötetet is jegyző szerzők mellett fiatal tehetségeket is megismerhetsz.” Ebből a második mondatot értem, az elsőt kevésbé. Mindenesetre valóban átfogó képet kapunk a kortárs költészetről, egyaránt képviselteti itt magát Nádasdy Ádám és Locker Dávid, Turi Tímea és Vida Kamilla, Tóth Krisztina és Simon Bettina.
Mindenkitől egy-egy verset olvashatunk, nem lehet igazán panaszunk a nemek közti eloszlásra sem. Az életkort illetően a kötet talán inkább billen a fiatalok felé. De itt van mondjuk Balla Zsófia, Kemény István, Peer Krisztián is. Nyilván napestig sorolhatnánk, kiket tartanánk még fontosnak a maiak közül. (Akiket én mostanában nem hagynék ki, többek közt: Horváth Eve, André Ferenc, Markó Béla, Szálinger Balázs, Rakovszky Zsuzsa.) Épp eléggé örülhetünk viszont annak, hogy akik itt vannak, mind izgalmasak. Olyanok is, akik kibontakozására érdemes lesz odafigyelni: Simon Bettina, Vida Kamilla, Horváth Florencia, Zilahi Anna, Purosz Leonidasz. Minőségi, gyorsan végigolvasható válogatás ez. Olyasmi, ami mellé elférne a jövőben egy-két folytatás.
Felhajtóerő. Szerk.: Élő Csenge Enikő, Bárány Bence. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 3499 Ft.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/23. számában jelent meg, június 9-én.
