A magyar társadalom többsége jól emlékezhet az ügynöklistákra. Ezek általában kényesebb politikai szituációban vagy éppen nyugodtabb korokban az állóvíz felkavarása céljából kerültek a közönség elé. Hetekig lehetett rajta kárörvendeni vagy épp örvendeni, mélységesen felháborodni, megnyugodni, ujjal mutogatni.
A szinte bizonyosan manipulált, beszkennelt iratok csócsálgatása közben egyetlen dologról feledkeztünk meg: mi lett a főnökökkel, a tartótisztekkel és azok feletteseivel? Talán nem véletlenül. Az ügynökök, titkos munkatársak, társadalmi kapcsolatok és egyebek körüli nagy felhajtás arra is szolgálhatott, hogy a gépezet működtetőivel ne foglalkozzunk. Mint ahogy 2010 körül Rétvári Bence államtitkár (feltehetően nem az ő fejéből kipattant) ötlete is hasonló célt követhetett: aki akarja, vigye csak haza a levéltárból a rá vonatkozó iratokat. A tervezet – ha megvalósul – nemcsak a kutatást tette volna lehetetlenné, múltunk fontos darabját is megsemmisítette volna – bevégezve az államszocialista rendszer korábbi iratmegsemmisítési akcióit.
Tabajdi Gábornak a tartótisztekről most napvilágot látott kötete a hármas ügyosztály működésének, szokásrendjének keresztmetszetét tárja elénk. A kötet a főtiszteket születési helyük, származásuk, társadalmi helyzetük alapján is vizsgálja. Mindezek általában szokványos történetek, legalábbis a korabeli állambiztonság szempontjából. Úgynevezett pettyes múltúakra ritkán bukkanhatunk. (Egy III/III-as főtiszt utóbb lebukott, mert eltitkolta, hogy néhány éven át tagja volt a nyilaspártnak, de ezt betudták fiatalságának, az ügyet pedig – mivel az illetőt jó szakembernek tartották – különösebb büntetés nélkül lezárták.)
A belső történetek olykor meghökkentő részletekkel gazdagítják az olvasót akár az egyházi elhárítás területéről, a titokban működő szerzetesrendek elleni módszerekről. Vagy Csoóri Sándor megfigyeléseiről, akiről 1957 és 1989 között 65 ügynök csaknem ezer jelentést adott, nemcsak a közszerepléseiről, hanem a magánéletéről is. A csoportfőnökség utolsó nagy fellépése 1989-ben volt: Nagy Imre és mártírtársai temetésére a belső elhárítás minden erőforrását mozgósították.
Mai hazai viszonyainkat tekintve is tanulságos a könyv zárógondolata: „1990 után úgy tűnt, hogy a jogutód nélkül megszüntetett csoportfőnökség legfontosabb örökségét a fennmaradt akták, az ügynökügyek titkai jelentik. Napjainkra már jobban látható, hogy a magyar társadalom bomlasztása, a személyes és közösségi kapcsolatok manipulálása lett legtovább tartó közös következménye.”
Tabajdi Gábor: Tartótisztek. A BM III/III. Csoportfőnökség belső történetei. Jaffa Kiadó, 2023. 4999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/23. számában jelent meg június 9-én.
