Egy sötét, mélyre temetett családi titok, amely váratlanul tör a felszínre, és kérdőjelez meg minden múltbeli és jelenben történő tettet. Erre a motívumra fűzte fel legújabb darabjának cselekményét Tasnádi István, aki a Mikor hazudtam? című egyfelvonásos kamaradrámát saját rendezésében vitte színre az Orlai Produkciós Iroda égisze alatt.
Egy, a ranglétrán egyre feljebb kívánkozó szakpolitikushoz (Péterfy Bori) fiatal kommunikációs tréner (Rohonyi Barnabás) érkezik a kabinetiroda kérésére, hogy segítsen elrejteni a nő apró, de annál kellemetlenebb hiányosságát. Ildikó ugyanis nem tud hazudni: tökéletesre csiszolt beszédmódja mit sem ér, ha gesztusai – az orr megérintése, a száj eltakarása – rögtön elárulják. Bertalan túlontúl határozott szakembernek tűnik, aki a kezdeti távolságtartó hangvételt levetkőzve egyre keményebb stílusban szembesíti alanyát a hazugságokkal, aki még az olyan általános kérdések esetében sem tudja elferdíteni a valóságot, mint hogy honnan jött, kik voltak és mivel foglalkoztak a szülei. Ahogy Ildikó, úgy bizonytalanodik el a néző is: tényleg két idegen viaskodik egymással?
A társadalomkritikai felhangú történet egyre biztosabban válik magánéleti drámává, a szereplők között folyamatosan változik a hatalmi pozíció, és az addig annak hitt valóság körvonalai is fokozatosan mosódnak el. Egyre személyesebbé válik a két idegen közötti hangvétel, lassan pedig egyértelművé lesz: közös múltja köti össze ezt a két alakot. Elhallgatások és leleplezések, kegyetlen játékok és szövevényes viszonyok, élethazugságok és tengernyi szenvedés – ezek mentén ér össze Ildikó és Bertalan közös múltja-jelene. Tasnádi kamaradrámája miközben merít a skandináv filmek emberi sorsokat bemutató megrendítő őszinteségből és a hitchcocki pszichothriller feszültséggel teli hangvételéből, vállaltan Andersen A vadhattyúk című meséjének, az önzetlen szeretet próbatételének parafrázisa. Míg a dán meseíró főhőse, aki hallgatásával azt vállalja, hogy boszorkánynak nézik, az ártatlanság, állhatatosság és bátorság megtestesítője, addig Tasnádi ezt a morális fölényt a saját szereplői esetében folyamatosan megkérdőjelezi.
Péterfy Bori tökéletesen hozza a céltudatos politikust, de ugyanezzel a magabiztossággal mutatja meg az álarc mögött meghúzódó traumatizált személyiséget is. Rohonyi Barnabás is nagy amplitúdókat képes bejárni, egyszerre kérlelhetetlen és kisfiúsan érzékeny. A kommunikációs tréning pedig a várt módon alakul: a néző képtelen eldönteni, kinek a története fedi a valóságot.
Mikor hazudtam? Író-rendező: Tasnádi István. 6Szín. Következő előadás: február 15.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/3. számában jelent meg január 19-én.
