– Az emberek többsége természetesen Bassár el-Aszadot akarja ismét elnöknek, azt az embert, aki sosem menekült el az országból, amikor baj volt – mondja lapunknak Gufran Dajravan, akivel még négy évvel ezelőtti szíriai látogatásunk alkalmával ismerkedtünk meg a háborús Damaszkuszban. Azóta a helyzet rengeteget változott az országnak ezen a részén, az iszlamisták enklávéinek felszámolásával döntő csapást sikerült mérni az Iszlám Állam dél-szíriai erőire is, amelyek négy évvel ezelőtt Damaszkusz külvárosában, a Jarmúk-táborban fészkelték be magukat. A szíriai székváros azonban ma már szabad, Gufran pedig – aki angoltanárként és független filmesként dolgozik – azt mondja, az itt élők nagyon hálásak Aszadnak, a többi elnökjelöltről viszont alig tudnak valamit.
Hogy ennyire tét nélküli a mostani elnökválasztás, annak megvan az alapos oka. Mint ismert, Aszadnak és az általa vezetett Arab Szocialista Baath Pártnak kétféle ellenzéke van, az egyik a rendszerellenes, a másik pedig a rendszerpárti. Ami az előbbit illeti, ez a rendkívül heterogén társaság nem ismeri el a szíriai elnök legitimitását, így meg sem próbáltak indítani jelöltet a mostani elnökválasztáson. A rendszerellenes erők többsége ma már külföldről politizál, súlyuk pedig folyamatosan csökkent az Oroszország és Irán által támogatott szíriai kormányerők sikereivel párhuzamosan. Más a helyzet Aszad rendszerpárti ellenzékével, amely teljesen legálisan működik az országban, igaz ők a lényeges kérdésekben egyértelműen támogatják a szíriai elnököt.
Ennek megfelelően tudjuk elhelyezni azt a két ellenjelöltet, akik szerdán Aszad mellett megmérettetik magukat a választásokon. Az egyikük, Mahmúd Ahmad Marei civilben ügyvéd, aki valaha a Szíria Felszabadításáért Felelős Nemzeti Front elnöke volt a háború kitörését követően. A politikus később részt vett a genfi tárgyalásokon is, ahol az ellenzéki szervezetek egy része képviseltette magát, hogy nemzetközi közvetítéssel megoldást találjanak a kialakult krízisre Aszadékkal. Marei persze ma már a szíriai rendszer megtűrt szereplőjének számít, így nem is véletlen, hogy egykori pártja, a Demokratikus Arab Szocialista Unió – amely nem tartja legitimnek a mostani választásokat – elhatárolódott tőle, jelezve, hogy a politikust már 2013-ban kizárták a pártból.
Más a helyzet a Szocialista-Unionista Párt jelöltjével, Abdullah Szallum Abdullahhal, aki korábban államminiszteri tisztséget töltött be Szíriában. Ez a párt még 1962-ben vált ki a kormányzó Baath Pártból, de már közel 60 éve legális keretek között működik Szíriában, ahol a szocializmus eszméjének és az arab nacionalizmusnak a szószólója. A politikai alakulat ma a Nemzeti Progresszív Front része, amelynek a Baath Párttal egyetemben tagja minden olyan politikai párt, amely támogatja Aszad politikáját (a politikai szövetség elnöke maga a szíriai elnök).
Vajon mennyire ismerik a szíriaiak az ellenjelölteket? Talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy semennyire, hiszen ez a két politikus már jó ideje nem játszik semmilyen szerepet Szíriában. Most viszont kitűnően demonstrálják, hogy Szíriában igenis vannak választások, ahol az elnöki székért meg kell küzdeni.
Talán nem meglepő, hogy Aszad fő kampánytémája most a szíriai rendezés volt, hiszen ő most már háborús győztesnek számít nem csak Szíriában, hanem külföldön is. A politikus így ma egyenesen Duma városába utazott, hogy feleségével leadja a szavazatát.
Emlékeztetőül: ez a százezres település a háború kezdetén az ellenzék egyik fellegvára volt, ahol hatalmas demonstrációkat rendeztek a kormány ellen. Majd a város többször is gazdát cserélt a háború folyamán, amelyet hol a kormányerők, hol pedig a Szabad Szíriai Hadsereg, illetve más iszlamista szervezetek tartottak ellenőrzésük alatt. A várost végül 2018-ban foglalta vissza a szíriai hadsereg. Miután szerdán leadta a szavazatát, Aszad úgy nyilatkozott a médiának, hogy nem véletlenül jött el ide voksolni, hiszen míg korábban itt harcoltak egymás ellen az emberek, ma már a szíriai nép egységesen harcol a lövészárokban a terrorizmus és a hazaárulás ellen. A város felszabadítása pedig nem lett volna lehetséges azok nélkül, akik éppen itt estek el a földjük vagy az itt élők védelmében.
A mostani szíriai elnökválasztásnak azonban kétségtelenül az adja a különlegességét, hogy mennyire nem figyel rá a világ. Ez persze egyenesen következik abból, hogy mindenki biztos abban, hogy a papírforma fog érvényesülni, akárcsak 2014-ben, amikor Aszad 73 százalékos részvétel mellett a szavazatok 89 százalékát szerezte meg. Azóta még többen menekültek el az országból, akiknek általában eszében sincs szavazni Szíria jövőbeni elnökéről. A háborús győzelmek hullámain így Aszad most még nagyobb győzelemre számíthat a választásokon, ami jogilag újabb 7 évre biztosítja számára az elnöki pozíciót.
