A legjobb esetben is év végére épülhet fel Fico
A merénylet utáni pillanatok (Forrás: Denník/Youtube)

Ján Richter (Smer) szerint a miniszterelnök állapota továbbra is súlyos, és a rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe – írta a szlovák köztévére hivatkozva az Új Szó.

A parlamenti képviselő a közmédia vasárnapi műsorában elmondta, nemrégiben beszélt a miniszterelnökkel telefonon és véleménye szerint Robert Fico év végére már felépülhet, ami azt jelenti, hogy addigra befejeződhet a rehabilitáció. – Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan – közölte Richter.

A politikus kiemelte, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Fico sérülései rendkívül súlyosak, ezért úgy véli, felelőtlenség a gyors visszatérésére számítani. Közben a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház kiadott egy hivatalos közleményt a miniszterelnök állapotáról. Azt írták, Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni. További részletekről nem számoltak be.

Robert Fico ellen május 15-én Besztercebányán követett el merényletet egy szlovák író, Juraj Cintula. Öt lövést adott le, abból négy eltalálta a szlovák miniszterelnököt, aki ezután életmentő műtéten esett át. A merénylő később azt mondta: azért támadt rá Ficóra, mert nem értett egyet a kormány politikájával, ám utólag elismerte, hogy elfogadhatatlan, amit tett.