
Több mint nyolc órán át tartó vita után, csütörtökön az anglikán egyház képviselői elfogadták a melegházasság legitimitását – derült ki a The Guardian cikkéből. A püspökök javaslatát 250 igen mellett, 181 nem ellenében szavazták meg, így ezután már egyházi áldást is nyújtanak a polgári házasságot kötő azonos neműeknek.
Az anglikán egyház azt javasolja, hogy az életüket összekötő melegek a polgári esküvő vagy az élettársi bejegyzés mellett tartsanak templomi istentiszteletet is, imádkozva Isten áldásáért, illetve hálát adva a kapcsolatért.
Angliában és Walesben 2013-ban törvényesítették az azonos neműek házasságát, az anglikán egyház viszont ezt eddig nem fogadta el.