
A klímaváltozással foglalkozó COP26 konferencia előtt Boris Johnson brit miniszterelnök nyolc és tizenkét év közötti gyerekekkel találkozott, ahol a környezeti problémákról beszélt Tanya Steele, a WWF brit szervezete vezérigazgatójának társaságában – tudósított róla a BBC.
Tanya Steele megjegyezte, a bolygón élő emlősök 97 százalékát az ember és háziállatai teszik ki, vagyis mindössze 3 százléknyi a vadállat. Johnson erre azzal viccelődött, hogy mindez „annyira szomorú” és az emberek egy részét meg lehetne etetni az állatokkal.
A rendezvényen a miniszterelnök amellett is érvelt, hogy a műanyagok újrahasznosítása nem a megfelelő válasz az óceánokat és a tengerek élővilágát fenyegető veszélyekre, ugyanis szerinte „nem működik”. Szerinte inkább jelentősen csökkenteni kell a műanyagok használatát. Kritizálta a Coca-Cola gyártóit is, mivel azon nagyvállalatok közé tartozik, amelyek a világ műanyagainak túlnyomó többségét állítják elő.
A brit Újrahasznosító Egyesület képviseletében Simon Ellin azt nyilatkozta a BBC Radio-nak, hogy Johnson szavai kiábrándítóak és ellentétesek a kormány politikájával.