Donald Trump el akarja halasztani a novemberi elnökválasztást
Donald Trump 2020. július 9-én a Fehér Házban (Fotó: Reuters/Kevin Lamarque)

Elhalasztaná a novemberi elnökválasztást Donald Trump, attól tartva, hogy a levélszavazatok megnövekedett száma csaláshoz és valótlan eredményekhez vezethet. Az elnök még csak konkrét időpontot sem mondott, csak azt, hogy addig kellene halasztani, amíg az emberek megfelelő körülmények között, biztonságosan nem tudnak voksolni.

A BBC cikke szerint Trump állításaira kevés bizonyíték van, a republikánus milliárdos viszont régóta ismételgeti, hogy a levélben történő szavazás szerinte visszaélésekre adhat lehetőséget. Az egyes amerikai államok a koronavírus-járvány súlyossága miatt akarják könnyebbé tenni a levélben való szavazást.

Joe Biden az amerikai fehérek és a feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését ígéri
Magyar Hang

Joe Biden az amerikai fehérek és a feketék közötti gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését ígéri

– Ez a mostani választás nemcsak a Donald Trump elleni szavazatról szól, hanem arról is, hogy fel kell nőni a válság megoldásának feladatához – mondta a demokraták várható elnökjelöltje.