A miniszterelnök szerint a világ 70 százalékát keleti vakcinával oltják majd be, ez azonban csak a kormány propagandája alapján látszik valószínűnek. A valóságban épp fordított a helyzet.
Külföld
Az uniós országok több védőoltást adnak azoknak az országoknak, amelyek a vakcinaszállítmányok akadozása miatt a leginkább elmaradtak az oltással.
Felpörgetné a kormány az oltási programot, ám az első lépésnél hiba történt. Havi 10 millió vakcinával fékeznék meg a gyorsuló járványt.
Állami segítség menti meg a vendéglátóhelyeket Németországban. Riport!
Erdélyben rosszabbak a számok, mint az ország többi részén.
Közös sajtótájékoztatón értékelte találkozóját a magyar és lengyel kormányfő, illetve Matteo Salvini olasz pártvezér. Orbán Viktor hangsúlyozta az országok atlantista elköteleződését.
Hiába érdeklődött a független képviselő a belügynél.
Elkezdődött Derek Chauvin rendőr pere, azt tárgyalják, mi vezethetett odáig, hogy nyolc perc 46 másodpercen át térdelt Floyd nyakán.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint Európában elfogadhatatlanul lassú az oltási sebesség.
A volt elnök három-négy hónapon belül elindítja a saját internetes közösségi oldalát.
Emberi mulasztás történt, összecserélték az alapanyagokat.
A nemzetközi jelentés 50 oldalon keresztül foglalkozik a magyarországi emberi jogi helyzettel.
A horvátok 180 napnál nem régebbi oltási bizonyítványt fogadnak el a karanténkötelezettség kiváltásához.
A Pfizer bejelentése szerint a 12-15 éves korosztályban 100 százalékos hatékonyságot mutatott oltóanyaguk az egészségügyi teszteken. A Pfizer és a Moderna oltottjai nem fertőznek tovább.
Pekingben reagáltak a koronavírus eredetét kutató ENSZ-vizsgálattal kapcsolatos kritikákra.