
Romániában a koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a százat (szombat délután 102 esetről tudnak), így az ország a járvány harmadik fázisába lépett, amely nagyon kemény intézkedéseket jelent.
• A kórházhoz érkező betegeket megállítják az udvaron, ahol sátrakat állítanak fel. Mindenkinek megmérik a lázát és kitöltetnek vele egy nyomtatványt.
• Előnyt élveznek a koronavírus-gyanús esetek.
• A nem sürgősségi eseteket nem látják el.
• A fertőző osztályok kizárólag koronavírusos eseteket fogadnak (akinek más típusú fertőzése van, kisebb intézményekbe kell mennie).
• Kialakítanak új kezelőhelységeket és kórtermeket a kórházakon belül.
• Visszahívják a nyugdíjas orvosokat és bevetik az orvostanhallgatókat, valamint az ápolóknak tanuló diákokat is.
• Azon fertőzöttek, akik nem mutatnak súlyos tünetetek, otthon kerülnek karanténba.
Így terjed a koronavírus - egy hazug exrendőr legalább kilenc embernek adta át | Magyar Hang
Egy bukaresti történet jól jelzi, hogy milyen hatékonysággal terjed a vírus, és ha nem tartjuk be a hatóságot utasításait, illetve nem mondunk igazat, hogyan tudjuk fokozni a bajt.
Romániában egyébként kiderült, hogy indokolt volt a kormánytagok önkéntes karanténja – Vergil Chitac szenátor legalább három politikustársát fertőzte meg. Keleti szomszédunknál már van halálos áldozata is a járványnak, de az első román állampolgár nem az országban, hanem Olaszországban halt meg.