A napokban lezárult a hosszú politikai átmenet Lengyelországban: megalakult az új, Donald Tusk vezette kormány. Nem tanulság nélküli felidézni az idáig vezető folyamat állomásait.
Lengyelországban október 15-én tartottak országgyűlési választást, ahol a szejm és a szenátus, azaz a lengyel törvényhozás két házának tagjait választották meg. A voksolást matematikailag Jarosław Kaczyński pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) nyerte, pontosabban az Egyesült Jobboldal nevű koalíció. Viszont az egymással szövetkező ellenzéki erők kerültek többségbe a szejmben. Ide tartozik a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció, a Szymon Holownia- és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz-féle Harmadik Út, illetve az egyesült baloldal. Donald Tusk Polgári Koalíciója 30 százaléknyi voksot kapott, így a második helyen végzett a szejmben.
A választás fontos új szereplője volt a Harmadik Út, akik a nevükhöz híven harmadikként végeztek: a szavazatok 15 százalékát hozták el. A Tusk-Kaczyński rivalizálástól megcsömörlött jobboldaliakat képviselő formáció egyik legerősebb tagja a személyesen Holownia által létrehozott Lengyelország 2050 nevű mérsékelt konzervatív pártalakulat, másik domináns tagja pedig az agrárius Lengyel Néppárt (PSL), amely a lengyel politika állócsillaga: más formában ugyan, de már a második világháború előtt is létezett. A kisebb parlamenti erők közé tartozik a hagyományos lengyel szélsőjobbot és az újhullámos libertáriusokat összefogó Konföderáció és a Lengyelországban kicsit gyengélkedő, régi vágású szocdemeket a modern, progresszív újbaloldallal összeházasító Lewica, azaz a Baloldal. Őket már csak azért is érdemes megemlíteni, mert a lengyel politikában tabut szegve, szinte egyedüliként képviselnek markánsan progresszív nézeteket az abortusz és az egyházak kérdésében, ezzel borzolva a kedélyeket a Polgári Koalíció és a Harmadik Út konzervatívabb pártjainak körében.
A PiS koalíciós keringője
Andrzej Duda köztársasági elnök igen sokáig várt arra, hogy kormányalakítási megbízást adjon valakinek. Állítása szerint a végeredmény kihirdetése után azonnal megkezdte a konzultációt a pártokkal, ám gyakorlati lépéseket mégsem tett: kihasználta a maximálisan kihasználható alkotmányos időablakot. A lengyel ellenzék bírálta is az államfő időhúzását. Duda egyébként eredetileg a PiS tagja volt (a lengyel elnök formálisan mindig független), az államfői székhez is ez a párt segítette, sokan ezért Kaczyński emberének tartják, nem is alaptalanul. Az eseményeket a magyar Gemist úgy értékelte: Duda célja az lehetett, hogy a minél jobban kitolt időkeretben a PiS esetleg maga mellé csábíthassa valamelyik ellenzéki erőt.
November 13-án az elnök Mateusz Morawieckinek adott kormányátalakítási megbízást. Azaz a regnáló miniszterelnök és a PiS alakíthatott kormányt. Nekik azonban nem volt többségük a szejmben. A Harmadik Út és a Baloldal ugyanis mereven elzárkózott attól, hogy leüljön tárgyalni a kormánypárttal, Tuskéktól pedig a PiS határolta el magát. A parlamentbe jutott, a libertáriusokat és nacionalistákat összefogó Konföderáció asztalhoz ült a kormánnyal, egyik képviselőjük a médiának azonban jelezte, hogy mivel matematikailag sem jöhetne össze a többség, feleslegesnek tartják a további egyezkedést. A Konföderációnak 18 képviselője van, míg a PiS-koalíciónak 37 személyre lett volna szüksége a többséghez.
A Tusk mögötti többség
A szejmben 460-ból 268 széket birtokló ellenzéki (immár kormánypárti) erők a PiS tanácstalanságával és kétségbeesett alkudozásával szemben kormányzóképességet és egységet akartak sugározni. Ezzel a megbízott kormány szalámitaktikáját is igyekeztek kivédeni. Így már a választás után alig egy héttel közös sajtótájékoztatón kötelezték el magukat a koalíciós kormányzás mellett. A három konglomerátum ennek megfelelően megkezdte a koalíciós tárgyalásokat. Tudni kell, hogy az együttműködés ellenére a pártok között hatalmas ideológiai szakadék tátong. Míg a PSL, azaz a parasztpárt vagy Holownia pártja kifejezetten konzervatívok társadalmi ügyekben, addig a Baloldal a progresszív álláspontot képviseli. A pártok éppen ezért próbálták a koalíciós program megírása közben kikerülni az identitáspolitikát.
Amikor Duda november 10-én bejelentette, hogy három nappal később a PiS-t fogja megbízni ismételt kormányalakítással, az ellenzék még aznap hivatalos koalíciós szerződést írt alá. A Polgári Koalíció, a Baloldal, illetve a Harmadik Út pártjai vállalták, hogy többséget biztosítanak Donald Tusk kormányának, és 24 ígéretet fogalmaztak meg. Ebben szerepel többek között a bíróságok és az ügyészség függetlenségének visszaállítása, közalkalmazotti béremelés, a jogállam megerősítése, valamint az abortusz 2019-es szabályozásának visszaállítása. Úgy tűnik tehát, hogy a pártoknak sikerült áthidalniuk az ideológiai szakadékot. Ennek már voltak előjelei a győzelem előtt is. A kampányban ugyanis a korábban gazdasági kérdésekben erőteljesen liberális Tusk hagyta beszélni a Baloldalt, és nem tett az övékkel ellenkező irányú nyilatkozatokat. A koalíció egyes tagjai mind a saját témájukat vitték. Elképzelhető, hogy a kormányzás is így fog folyni.
A kéthetes kormány
A PiS és kormányfőjelöltje, Mateusz Morawiecki tehát többség, sőt a többség reális esélye nélkül nézett a régi-új kormány november végi beiktatása elé. Ennek ellenére furcsa játékba kezdtek. Úgy tettek, mintha további négyéves kormányzásra készülnének. A miniszterelnök kormányátalakítást hajtott végre: az új kabinetben, amely november 27-én tette le az esküt, az előző kormánynak csupán néhány tagja kapott helyet. Mindeközben a lengyel közmédia folyamatosan az új kormány terveitől volt hangos. Morawieckiék gyakorlatilag mindent megígértek arra az esetre, ha sikerül tartósan kormányt alakítaniuk. Többek között hatalmas infrastrukturális beruházásokat, magasabb jóléti kiadásokat és a hadsereg fejlesztését. A köztévé pedig mindezt úgy tálalta, hogy ezeket az „álmokat” veszik el a lengyel néptől, ha Tusk kerül hatalomra. A kabinetnek november végétől számítva két hete volt bemutatni a programját, majd ehhez elnyerni a többséget a parlamentben.
Nem jártak sikerrel. Az új kormányt a PiS és néhány kisebb formáció mellett csupán a legnagyobb kormánypártól kivált, keményvonalas Szuverén Lengyelország támogatta. Egyes elemzők szerint Zbigniew Ziobro alakulata akár meg is erősödhet, amikor a jelenlegi kormánypártoknak ellenzékben kell működniük. Mivel a Konföderáció egyes tagjai már korábban jelezték, hogy a szövetség semmiképpen sem fog a kormány mellett voksolni, az ellenzék pedig összeállt, így a lengyel média ekkor elnevezte „kéthetes kormánynak” Morawieckiéket, utalva arra, hogy decemberben bukni fognak. A régi-új miniszterelnöknek végül nem is sikerült többséget szereznie: elbukta a december 11-ei parlamenti bizalmi szavazást. A kormányfőnek a PiS-vezette koalíció bizalmát sem sikerült teljes egészében elnyernie, hiszen innen is érkeztek ellenszavazatok. Mivel a „kéthetes kormány” ezzel megbukott, a lengyel törvények szerint a szejm kérhetett fel új személyt kormányalakításra.
Végül a törvényhozás alsóháza 248 szavazattal, 201 nem ellenében Donald Tuskot kérte fel a miniszterelnökségre. Dudának ezek után gyakorlatilag nem maradt választása. Két nap múlva fel kellett kérnie Tuskot kormányalakításra. Ezzel december 13-án lezárult a lengyel választási huzavona, és a 14-ei EU-csúcson már Donald Tusk képviselte kormányfőként Lengyelországot. Felvetődik a kérdés: ha a PiS-nek sosem volt reális esélye többséget szerezni, az ellenzéki oldalon pedig már a választásokkor összeálltak, Duda miért nem nevezte ki Tuskot. Ez elsőre gyerekes ragaszkodásnak tűnik a hatalomhoz. A lengyelek 56 százaléka utasítja el az elnök magatartását.
A folyamatok mögött azonban komoly hatalomtechnikai megfontolások vannak. A Gemist elemzése is rámutat: mivel a „kéthetes kormány” és médiája teleduruzsolta a lengyelek fülét ígéretekkel, így a váltást úgy tudják majd tálalni, legalábbis magszavazóik számára, hogy a hatalomra jutó ellenzék direkt ezeket a terveket akarja megtorpedózni. A PiS tehát növelheti népszerűségét, de ha új szavazókat nem is nyer, saját táborát mindenképpen kampányüzemmódban tarthatja. Erre szükségük is van, hiszen jövőre újabb megméretések várnak rájuk, például az európai parlamenti választás.
Dudának mindemellett személyes céljai is lehettek az időhúzással. A PiS-ben (bár hivatalosan nem párttag) ő számít Morawiecki egyik riválisának. Ha tehát nehéz helyzetbe hozza, és megalázza őt mint a „kéthetes kormány” kudarcos vezetőjét, azzal a saját pozícióit javítja. A mérsékelt szárny vezetőjének számító, technokrata Morawiecki ellen ráadásul Ziobro radikálisai is bosszúra készülnek (talán nem véletlen, hogy Ziobro nem volt jelen a bizalmi szavazáson). A vereség és Kaczyński hajlott kora miatt hamarosan megindulhat a versenyfutás a PiS elnöki székéért. Még az is elképzelhető, hogy négy év múlva a lengyelek Tusk és Duda között választhatnak.
