
Brüsszel és az Európai Néppárt helyett Rómát és az olasz populistákat választotta február első napjaiban Orbán Viktor. Találkozott politikai „szövetségesével”, az utóbbi időben nem éppen jól taktikázó Matteo Salvinival, a Liga (korábban Északi Liga, La Lega Nord) vezetőjével is, és felszólalt az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján.
A magyar miniszterelnök nem meglepő módon többek között arról beszélt, hogy az Európai Néppárt kész feladni bizonyos értékeket, és kompromisszumot kötni a baloldallal, hogy részt vehessen az EU hatalmi struktúrájában. Ennek viszont az az ára, hogy lépésről lépésre elveszíti az identitását.
Ha a pártcsalád nem nyit egy új fejezetet – folytatta –, akkor mindig csak a baloldali, liberális irányba fog mozogni, mert többek közt a média és az egyetemek részéről érkező nyomás arra készteti, hogy feladja eredeti ideológiája egyre több elemét. Hozzátette, ő mindenesetre megpróbál egy „ellenforradalmat”.
Orbán nem akármilyen közegben beszélt erről. Észak-Olaszországban a 90-es évek közepén a „szeparatisták” már-már kikiáltani készültek Padánia függetlenségét, hogy így rázzák le a szerintük léhűtő dél-olaszokat. Ekkor találkozhattunk először az Umberto Bossi vezette Északi Liga nevével (bár már 1991-ben megalakult).
Bossi 1996. szeptember 13-án egy üveg vizet vett a Pó folyóból, majd azt jelképesen Velencénél a tengerbe öntötte, ezzel zászlót bontott a padániai „önállóság”. Az egyoldalú akció keretében függetlenségi népszavazást és padániai parlamenti választást is belebegtettek – utóbbit 1997 októberében meg is tartották.
Amiért Katalóniában súlyos börtönéveket rónak ki, az Olaszországban – több okból is – szimplán elült. Viszont kétségtelen tény, Bossi és az Északi Liga az 1996. áprilisi választásokon szerzett 10,1 százalékával a „csúcsra ért”.
Orbán: „Megölik" azt a konzervatív vezetőt, aki hibás gazdaságpolitikai döntést hoz | Magyar HangA szeparatista hangokat megütő, ma inkább populista pártot ideológiailag nem egyszerű meghatározni, ezért is indokolt az idézőjel, amikor őket és az orbáni politikát egy szövetség részeként mutatjuk be.
A Liga erős észak-olasz szövetségi rendszerért küzd(ött), azért, hogy az ott beszedett adóbevételeket helyben használhassák fel, és a központi kormányzaton át ne csorogjanak le onnan pénzek délre. EU-szkeptikusok, elvetik az európai szuperállam-elképzelést, ugyanakkor bő tíz éve igent mondtak a lisszaboni szerződésre, támogatnák az Európai Bizottság elnökének közvetlen megválasztását, és jelenlegi pártvezérük, a már említett Matteo Salvini néhány éve azt is belengette, hogy ejteni kellene az eurót.
Szociális ügyekben inkább konzervatívok, Amerika- és Izrael-, újabban pedig oroszbarátok, egyúttal pacifisták és környezetvédők, szavazóik között eredetileg jobboldaliak, centristák és baloldaliak egyaránt megtalálhatók. A migráció kérdésében a szigor, egyben a kvóták pártján állnak.
Bossi 2008-ban egy interjúban libertariánus, egyúttal kissé szocialista pártként definiálta alakulatát. A keményebb jobbosok, mint a Gianfranco Fini vezette Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale), az egykori ifjúsági miniszter, Giorgia Meloni fémjelezte nacionalista-populista Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség (Fratelli’Italia) vagy épp a pártjával ebbe beolvadó egykori római főpolgármester, Gianni Alemanno mind-mind Silvio Berlusconi környezetéből léptek elő.
A Liga 1994-től a jobbközép koalícióban ült, és bizonyos szinten a Silvio Berlusconi-féle politizálás foglya lett. Posztokat kaptak, kormányokban vettek részt, de ’96-os sikerüket sokáig nem tudták megismételni. Ugyan a 2008-as parlamenti választáson 8,3 százalékig jutottak, a párt és Bossi korrupciós botránya majdnem lenullázta őket. A pártalapító távoztával, és a helyébe tűzoltóként fellépő Roberto Maronival a 2013-as voksoláson fennállásuk legrosszabb eredményét érték el 4,1 százalékkal.
Ekkor jött Salvini, aki 2013 végén vette át az alakulatot, és új fazont adva neki addig sosem látott eredményeket produkált. Szakított a korábbi irányvonallal és retorikával, az északi szó eltűnése a pártnévből jelezte, Salvini ki szeretne lépni a regionalizmusból. Fő témája az illegális bevándorlás, a terrorizmus, a biztonság lett – miközben a Liga színeiben nyert először afrikai származású polgármester, Sandy Cane 2009-ben a lombardiai Viggiù városkájában.
Salvini ügyesen tud sakkozni, ráérez azokra az ügyekre, amelyekkel tematizálni lehet a közhangulatot. Miközben a napokban épp a La Repubblica napilapnak nyilatkozó Bossitól kapott kemény kritikát, mondván a szélsőjobb felé húzó nacionalizmus visszaveti a pártot, a számok Salvinit igazolják. A 2018-as parlamenti választáson 17,6 (5,7 millió voks), míg tavaly az EP-választáson 34,3 százalék (9,2 millió voks) jött össze.
Salvininek még várnia kell a visszatérésre | Magyar HangAz viszont látszik, hiába az átstrukturálás, Salvininek nem sikerült elérnie, hogy vezető erőként – lehetőleg minél kevesebb partnerrel – ő alakíthasson kormányt. Tavaly augusztusban a Liga bizalmatlansági indítványa a Conte-kormány bukásához vezetett, ezzel a rosszul taktikázó Salvini elveszítette belügyminiszteri posztját. Az új kormány szeptember 4-én alakult meg az Öt Csillag Mozgalom (Movimento 5 Stelle) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciójával, ismét Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével – Salviniék nélkül.
A felmérések szerint a Liga jelenleg 30–33,4 százalékos támogatottságot tud maga mögött, a Berlusconi-féle Forza Italia 6,5–7,5, míg a tőlük jobbra álló, Meloni-féle Olaszország Fivérei 10-12 százalékon áll. Nem csoda, hogy Orbán Viktor utóbbival is összekacsint, lásd az említett római konferenciát, ahol Meloni és Orbán mellett a keményen nacionalista Jean-Marie Le Pen unokája, Marine Le Pen unokahúga, a keményen jobbos Nemzeti Gyűlés (Rassemblement National) francia alsóházi képviselője, Marion Maréchal is „húzónévként” szerepelt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/6. számában jelent meg február 7-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/6. számban? Itt megnézheti!