Ha Tóth Krisztina azt mondta el volna Jókai Mórról, amit Szerb, abban sem lett volna sok köszönet. A szerző, aki nemcsak megírta, de örökre beírta a saját nevét is a magyar irodalomtörténetbe.
Kultúra
A Magyar Film Napja alkalmából mi is összeszedtük kedvenceinket, a Hyppolittól egészen a Rossz versekig jutva.
Százhetvennégy év után szűnt meg a távirat Magyarországon. Változnak a igények, ugyanakkor a postai „tevékenység” már 2500 éve is kulcsfontosságú volt. A rómaiak alatt pedig Pannoniában is működött már államilag felügyelt hírvivő szolgálat.
Fura dolog olyan régi könyvről írni, ami azóta a polcomon van, hogy az eszemet tudom. Mert az Élet a Földön bizony klasszikus.
Sose találtak még ilyen várandós elhunytat. Azt egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy a Varsóban őrzött múmia esetében miért nem távolították el az anyaméhet és a magzatot.
Az eredetileg lábujjként leltározott darabot a párizsi Louvre őrizte.
A történész azt is tudni véli, ki tiltotta meg az M5 igazgatójának a bemutatót.
A Vadvizek utáni második fontos elbeszéléskötete 1957-ben jelent meg, mondhatni, történelmi időkben.
Az írónővel Az első világvége, amit együtt töltöttünk című novelláskötete kapcsán beszélgettünk. A klímakatasztrófától a valóságshow-k világán át a diktatúra nyomasztó mindennapjaiig jutottunk.
A Móra Kiadó Családi Iránytű programjának részeként megjelent Falkavezérek – Szeretetteli irányítás a családban című kötet az anyák és az apák félreértelmezett szerepéről, a folyamatosan felbukkanó hibákról és a lehetséges megoldásokról szól.
Nem a megszokott keretek között, de személyesen tartották meg az idei Oscar-díjátadót, bár sokan távolról jelentkeztek be. Hiányzott a megszokott monumentalitás, a végét pedig váratlanul rövidre zárták.
A hajóroncsokat kutató régész, Sean Kingsley szerint egyre több a bizonyíték, hogy az első jeruzsálemi templomot építő király minden gazdagságnak forrásának tartott misztikus föld, Tarsis a mai Spanyolország déli részén lehetett.
Az író, forgatókönyvíró szerint ma sokkal fontosabb a tudatos választás, mint eddig bármikor.
Lapunk megkereste a legnagyobb magyar moziláncot, akik elárulták, mikor vetítik az első filmet.
A tervezett teljes felújítás után látogathatóvá válik Mátyás király kolozsvári szülőháza, de nem tárgyaltak arról, hogy a kincses város egyik legjelentősebb műemlékéből kiköltözzék a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetem.