Tételesen cáfolja Vidnyánszky Attila állításait Szász Júlia

Tételesen cáfolja Vidnyánszky Attila állításait Szász Júlia

A Rómeó és Júlia egyik jelenete Szász Júliával (Forrás: Nemzeti Színház/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– A Nemzeti Színházban történt baleset egyik áldozataként ezen a ponton fontosnak érzem, hogy megszólaljak – írta Szász Júlia a közösségi oldalán azután, hogy az intézmény igazgatója a napokban az Origónak adott terjedelmes interjút, többek között az őket ért balesetet érintően is. Vidnyászky Attila alapvetően az Udvaros Dorottyával készült Partizán-interjúra reagált, eközben jött szóba a tavaly novemberi baleset, amikor Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyos balesetet szenvedett a Rómeó és Júlia előadása közben.

Vidnyánszky Attila az Origónak azt állította: „Na de a lényeg: miközben az interjúban elhangzik, hogy a két balesetet szenvedő színészünk a mai napig nem kapott kártérítést, a tény az, hogy eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak - a táppénzen felül, különböző jogcímeken. A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”

Szász Júlia ezzel kapcsolatban azt fejtette ki, hogy a Nemzeti Színház ezidáig kéthavi fizetést (összesen 988 922 Ft) folyósított számára. A baleset óta táppénzen van, és bár munkabeleset esetén ez 100 százalékos (vagyis a teljes fizetést meg kell kapnia), az intézménnyel kötött szerződése és az abban szereplő adózási formája miatt a táppénze összege kéthetente 90 050 Ft. November 10-én történt a baleset, ebből kifolyólag a teljes novemberi fizetését már nem kapta meg, november 21-én érkezett a számlájára egyhavi munkabér segélyként, majd december 14-én ismét átutalták egyhavi bérét. Azóta nem utaltak – írja Szász Júlia. A biztosítótól kapott még a pénzt a sérülései, kórházi ápolása és a műtétje miatt, összesen 275 ezer forintot. – Világosan látszik, hogy a táppénzen kívül folyósított összeg meg sem közelíti, nemhogy meghaladja az 5 000 000 forintot – írta a színésznő, hozzátéve, hogy kártérítést nem kapott, a megegyezés még folyamatban van.

Szász Júlia reagált Vidnyászky Attilának arra a mondatára is, amely arról szól, hogy mennyiben felelős a színház a történtekért. Az igazgató szavai szerint „...azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat. Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz. Itt a színész is hibázott.” A színésznő ugyanakkor itt arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg még tart a rendőrségi nyomozás a balesettel összefüggésben, az illetékes szervek meg fogják állapítani, hogy kik a felelősök. – Vidnyánszky Attila nem állapíthatja meg, hogy ki hibázott, ez nem az ő tisztsége – szögezte le a művész.

Mint ismert, tavaly novemberben a Rómeó és Júlia előadása közben történt a baleset: Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia négy métert zuhant a díszlet vastraverzéről, Szász Júlia többszörös törést szenvedett, és potenciális életveszélybe került az időközben kialakult légmell miatt, színésztársának a keze sérült meg súlyosan. Vidnyánszky Attila, a színház vezetője először benyújtotta a lemondását, de nem sokkal később ezt visszavonta, mert szerinte nélküle nem működne a színház.