„Ákos vagy Queen?”

„Ákos vagy Queen?”

Kovács Ákos koncertje a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 25-én (Fotó: MTI/Veres Nándor)

„Fekete – fehér, igen – nem;
Háttal állok vagy szemben?
Üres – teli, hideg – meleg;
Nélküled legyek vagy veled?
Könnyű – nehéz, sok vagy kevés?
Gyors vagy lassú? Kincs vagy szemét?
Mondj rá mindig ellentétet,
A kezdet így ér majd véget!”
(Varga Irén)

A címben idézett frappáns kérdést a kormányfőhöz intézték, aki habozás nélkül választott, kétséget kizáró mosolyával jelezte: „Hülye a kérdés, mivel a válasz csakis Ákos lehet!” Érthető! Aki kérdezett, nyilván azért ezt kérdezte, mert feltehetőleg erre a válaszra számított, hiszen a Queen, mint tudjuk, „csak egy show-műsor”, és azt is tudjuk, hogy Ákos komoly dolog, akire, nehogy egy show-műsor legyen ő is, a Szerencsejáték Zrt. 2021-ben 40 millió forintot áldozott. Igen. Ámde lépjünk tovább! Vessünk össze egyet s mást! Ákos abban az évben született, amikor a Queen megalakult. Huszonkét évnyi volt életkoruk különbsége. A fronténekes Freddie Mercury 17 évvel volt idősebb a kormányfőnél, aki meg Ákosnál csak öttel. Más időkben, másféle, különböző nagyságú tömegeknek, egészen más szerkezetű mecenatúra közegében működtek – kézenfekvő, hogy a kormányfőnek inkább Ákostól szól a gitár, neki zörög a dob, neki gyúlnak a fények, és csak neki írja a dalt!

Zenei szempontból nem volna méltányos elemeznem a különbséget, de gustibus non est disputandum, és a zenéhez különben is kevésbé értek. Azonban nem voltam rest, hogy az angol világsztár banda meg a magyar előadó dalszövegeiben elszemezgessek kicsinyég. Találomra vetettem össze két opuszt, s lám, rögvest furcsa egy valamit fedeztem fel! Mégpedig azt, hogy amíg a kormányfő személyiségét, nézeteit, törekvéseit jóval erősebben igenli a Queen-dal, addig Ákos szerzeménye, igaz, csak érintőlegesen, de épp ellenében megy a kormányfő jól ismert és jól ismertetett koncepciójával, percepciójával.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 22-ig kapható 2024/33. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: Orbán Viktor, Queen, Ákos