Bodacz Balázs: Aki a független és objektív kifejezéseken gúnyolódik, az függő és szubjektív

Bodacz Balázs: Aki a független és objektív kifejezéseken gúnyolódik, az függő és szubjektív

Bodacz Balázs (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Újságíróként nem megmondó, hanem megkérdező típus vagyok. Arra a fajta újságírásra pedig, aminek az indulatok gerjesztése a célja, nem vagyok alkalmas – mondta Bodacz Balázs a Magyar Hangnak adott interjújában. Az újságíró a kétezres évek elején a Magyar Nemzetnél kezdte a pályáját, később esti hírháttérműsorok vezetőjeként éveken át a Hír Tv egyik arca volt, míg a hatalom „vissza nem foglalta” a csatornát. 

Biztos volt benne, hogy a csatorna „visszafoglalása” után azok között lesz, akiket elsőként fognak kirúgni. A feleségével addigra végigszámolták, hogy ez hogyan fogja érinteni őket három kisgyerekkel. Végül az a döntés született, hogy 15 év újságírás után egy évig pihen. 15 év hírúságírás után egy esztendőn át csak a családdal és a saját belső nyugalmával foglalkozott, később dolgozott helyi sajtóban – az Újpest Médiánál – és riporterként tűnt fel Skrabski Fruzsina dokumentumfilmjében, a Traumáinkon innen és túl-ban – mondta. 

Az interjúban arról is kérdeztük, szerinte mi garantálja, hogy műsorvezetőként szakmailag függetlenül tudja végezni a munkáját az ATV-nél, hogy haragszik-e a fideszes politikusokra, akiket hosszú idő után most újra a kamera előtt kérdezhet majd, hogy élte meg a Magyar Nemzet megszűnését, függőséget okoz-e a kamera és a hírgyártás, és szerinte bocsánatot kell-e kérnie annak, aki 2010 után kormányközeli médiumnál volt újságíró. 

A teljes cikket a Magyar Hang június 10-én megjelent, 2022/24. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!