„Eloszlik, mint a buborék”

Jó időre kiábrándultam a gyöngyöző- és habzóborokból, bár nagy szerelem előtte sem lehetett, mert igen könnyen tántorodtam el. Évekkel ezelőtt már, most a visszaszeretés ideje van: Olaszország terelgetett újra a buborékos útra. De akkor már itthon is, gondoltam, talán csak ugyanolyan (csakugyan olyan?) makacsul ábrándulok, mint szeretek, és nincs is baj a műfajjal. Vagy ha nekem van is, az egy ember baja, vélemény vagy rossz választás, nem több. Hiszen, friss hír, a The Champagne & Sparkling Wine World Championships mezőnyében négy magyar bor is díjazott lett. A gyakorlott eredményváró persze már vakon is fújja, hogy az éremtábla élén Olaszország végez (a kiosztott aranyok harmadát, az ezüstök több mint felét söpörték be!), honi jutalmazott meg Sauska (két arany, egy ezüst) és Kreinbacher (egy ezüst). Úgyhogy elkezdtem megint bugyborékokat hajkurászni.

Úgyis sokszor megállunk a káptalantóti piacon kapálásba menet, kaszálásból jövet. A Pozsonyi Piknikbe oltott termelői sátortábor minden zugát jól ismerjük, nem véletlenül keveredünk a sikertelen kakaóscsiga-vadászat után először Büttnerék bódéjához, aztán a Killer Pincészet standjához sem. Előbbinél egy Nektár gyöngyöző, Casparnál egy buborékos Chasselas (Saszla) a zsákmány. Ígéretesen indul a nap! Főleg, hogy – alig hiszek a szememnek! – Úrréti is van a Tóti-hegyi borászatnál. A fajtához Kocsis Pál Hárslevelűt és Traminit nászolt össze, akárcsak Kurucz András és Kwaysser István az Ezerfürtűhöz – hozzá is kóstolom fejben a magam utolsó, sikerült borát ’15-ből (talán jótékonyan szépít az emlékezet, de nem vallott szégyent).