Ellentmondásos hírek láttak napvilágot azok után, hogy a táliboknak sikerült benyomulniuk a közép-afganisztáni Pandzssir-völgybe (Panjshir), ahol aztán felhúzták a tálib zászlót a tartományi központban. Az iszlamista szélsőségesek ezután azonnal győzelmet hirdettek és kijelentették, hogy ezzel véget ért az afganisztáni háború – ám alig múlt el néhány perc, az Ahmad Maszúd által vezetett Nemzeti Ellenállási Front (NRF) máris közölte, hogy szó sincs itt semmilyen győzelemről, az ellenállás folytatódik. Sőt, az afganisztáni ellenállás vezére még tiltakozásra is hívta az ország lakosait, akik aztán több városban is az utcákra vonultak, ahol az NRF-et éltették és halált követeltek a tálibokra. Keddre virradóra a harcok tovább folytatódtak, így a jelek szerint jócskán elkiabálták a győzelmüket a tálibok. De hogyan lehet, hogy nem vették észre az elmúlt húsz évben megedződött tálibok, hogy még koránt sincs kezükben a győzelem?
Hogy megértsük a Pandzssir-völgyben zajló eseményeket, mindenek előtt a tartomány földrajzi sajátosságait kell látunk. Habár a világsajtó gyakran emlegeti azt, hogy a völgy elfoglalása azért jelent óriási megpróbáltatást a támadóknak, mert a területnek nyugat felől csak egy szűk, könnyen védhető bejárata van, ez a tényező a történelem során alig kapott szerepet a harcokban.
Mint korábbi cikkünkben bemutattuk, a szovjet-afgán háborúban a szovjetek szintén mindent megtettek azért, hogy elfoglalják a völgyet, ez azonban csak ideig-óráig sikerült nekik. Amikor 1980 áprilisában megindították az első pandzssiri offenzívát, az Ahmad Sah Maszúd vezette mudzsahidok még csak aknákat sem telepítettek a völgy bejáratához, azonban ez egy jól kigondolt stratégia része volt. Az ellenállók valójában csapdába csalták ezzel a szovjeteket, akiket miután benyomultak a völgybe, heves tűz alá vették a védők, olyannyira, hogy az összecsapásokban még maga Leonyid Habarov ezredes is megsebesült, aki a támadást szovjet részről vezette. Az első pandzssiri offenzíva rámutatott a tartomány stratégiai előnyőre: ez a völgy valójában egy köves-sziklás terület, melyben a hegyoldalak kitűnő búvóhelyet adnak az ellenállóknak. A mudzsahidok általában nem vállalták a frontális harcot, ehelyett lesből csaptak le a szovjet alakulatokra.
Nem kapott jelentőséget a völgy bejárata az ötödik, hatodik és hetedik pandzssíri offenzíva idején sem, amikor a szovjetek már tízezernél is több harcossal és hatalmas mennyiségű harci repülővel, helikopterrel, harckocsival és ágúval próbálták elfoglalni a völgyet. A forgatókönyv most is nagyon hasonlított a korábbiakhoz: az előrenyomuló szovjet csapatok viszonylag könnyen elérték a tartomány fővárosát, Bazarakot, sőt még a környező települések központjait is megszállták, azonban az igazi megpróbáltatásaik csak ekkor kezdődtek.
Rövidesen a hegyekben megbúvó mudzsahidok gyilkos tüzet zúdítottak a megszállókra, akik képtelenek voltak hatékonyan védekezni. Hiába kezdték bombázni a hegyeket a szovjet gépek, a kis, mozgékony csapatokra osztott gerillák rendkívül jól feltalálták magukat, mesterlövészeik pedig sorra vadászták le a völgybe benyomuló szovjet katonákat. A végeredmény szinte mindig ugyanaz lett: ugyan a szovjetek elfoglalták egy időre a pandzssir-völgyi városokat, rövidesen menekülniük kellett az övezetből. Jól mutatja a kialakult helyzetet, hogy egy időben még jutalmat is osztogattak a szovjet hadseregben azoknak a kamionsofőröknek, akiknek szerencsésen át sikerült jutniuk a völgyön.
Mint ismert, a tálibok akciói a kilencvenes években a völgy bevételére hasonló fiaskóval végződtek, ami után lassan felhagytak a támadásokkal. A Pandzssir-völgyért folytatott harcban talán az volt az egyetlen eredményük, hogy 2001 szeptemberében – mindössze pár nappal a New York-i ikertornyok, illetve a Pentagon elleni terrortámadás előtt – likvidálták Ahmad Sah Maszúdot egy ál-újságíró bevetésével, akinek a kamerájában elrejtett bomba végzett a szovjetellenes harc legendás hősével.
Úgy látszik azonban, hogy a tálibok nem tanultak sokat a múlt tapasztalataiból, vagyis hogy nem a völgybe való benyomulás jelenti a nagy harci tettet, hanem annak a megtartása. Hogy a tálibok most a gyors sikerben reménykedtek, abban persze szerepet játszhat az is, hogy ezúttal jóval modernebb technológiával láttak neki a támadásnak. Az NRF-hez közel álló források arról számoltak be, hogy vasárnap este óta a tálibok drónokkal támadják az ellenállókat, majd hétfőn Ahmad Maszúd egy hangüzenetben azt állította, hogy a tálibok ostromát Pakisztán légi ereje és elit egységei is segítik. Ugyan az ellenállók veszteségeiről nincsenek adatok, annyit azért tudni lehet, hogy a völgyben nagyjából 10 ezer harcosuk rejtőzködik. Ezeknek egy része a környékbeli magaslatokra vonult vissza, azonban számukra ennél jobb terep nem is létezhet a harchoz.
Vagyis minden adott ahhoz, hogy a pandzssir-völgyi konfliktus elhúzódjon, akár még hosszú hónapokon át is, ha nem születik békemegállapodás. Az NRF állítása szerint a tálibok a harcokban már ezernél is több katonájukat veszítették el, és bár ezt a számot még senki nem erősítette meg, annyi bizonyos, hogy ha az iszlamista szélsőségesek kitartanak a céljaik mellett, még nagyon komoly megpróbáltatások előtt állnak, ha meg akarják tartani maguknak a völgyet.
