Így irtok én

Jó volna csak olyankor megszólalni, amikor képes vagyok egy addig soha el nem hangzó mondat fogalmazására. Az is igaz, hogy így hamar válnék egy eléggé szótlan valakivé. Alkalmi felháborodásom, beidegződött kíváncsiságom és kialakult értékítéletem persze folyamatosan késztet a jelen valóságából ezt-azt a magam módján fölfesteni, azonban gúzsba köt, hogy előttem már szinte mindig minden aktuálisat megírtak, elmondtak, kielemeztek, ráadásul legtöbbször ugyanabból a szemszögből ugyanúgy.

„Maga mindent kétszer mond, kétszer mond, hétszer mond, százhétszer mond és ezerhétszer is mond?” Akármi csípi a szemem, ugyanarról szerkesztenek műsort a rádióállomások, a tévécsatornák, ugyanarról olvasok az újságokban. Pár éve még öt-hat hetilapot is megvettem, a hétvégeken uszkve két–két és fél ezer forintot áldoztam tájékozottságom oltárán, de leszoktam róla. Ezek közül ma csak az egyiket vásárlom, mert ugyanazt megkapom benne az előző években áldozott ráfordításaim ötödéért. Arról nem szólva, hogy ugyanazt elérem a hírportálokon is – ingyen!

Magyar Hang Plusz

Levél úgy általában néhány egyes valakikhez

Egy ponton túl a műveltség és az abból fogalmazott haszonelvűség kultúrájának hiányától csakis nívótlan hitványság hozható létre. Ugyanolyan bóvli, mint amit össztársadalmi szinten megbízóitok kínálnak néha egy egész ország közönsége számára.

Belefogok egy jelenség elemzésébe, és tíz sor megfogalmazása után elszégyellem magam, mert az előző napokon ugyanabban a tárgyban olvastam nyolc szakértői analízist, hat anyázó irodalmi dührohamot, másik hat bulvárböfögést, megpendítették öt különféle híradóban, és ugyanarról vitatkoztak három négyórás podkaszt-háttérbeszélgetésben. Valamennyinek időtartamát egybevetve maradék életemből néha teljes napszakokat foglalnak le, amelyek óráit fordíthatnám végre valóban egyedi féknyúzok sűrű internetes megosztásaira. Ha a valósról készülő írást, amihez nekikezdtem, bevégezném, és ha meg is jelenne, az összes olvasó a második bekezdés után egykedvűen lapozna tovább: „Ja? Na jó, hát ezt már tudom!” Ha pedig a témát leleményes iróniámmal kifordítom, befordítom, mégis uncsi az uncsi! Úgy még ha mihaszna is, mi haszna – kínlódom közléskényszerem Nessos-ingében.