K. L. visszatér!

Legutóbb ugyanitt a dilettáns költészet természete felett merengtem egy sort, és ennek apropóján végeztem apró bemetszést Katona László életművén, azt remélve, hogy valamiféle, a költészettel kapcsolatban általánosabb érvényű tanulság is feltárulhat ily módon.

Ennek a cikknek van egy kis utóélete: az egyik olvasó például volt olyan kedves, és megosztotta velem saját fiatalkori élményét, amihez hasonlón nem egy magyar értelmiségi mehetett keresztül az elmúlt pár évtized során, és amiben Katona László poétikájának is bérelt helye volt (vagy van, ki tudja…). Ezek szerint az Eötvös Kollégium beavatási szertartásainak része volt, hogy a beavatandó gólyák számára a felsőbb évesek verselemzési feladatot is adtak, különösen akkor tették ezt előszeretettel, ha az illető természettudományos szakra nyert felvételt. Az elemzendő versek között pedig gyakran került elő egy-egy Katona-mű, melyek valóban alkalmasak lehetnek arra, hogy a még törékeny lelkeket kétségbe ejtsék, főleg akkor, ha látszólag azt várják az embertől, hogy vegye komolyan, amit olvas.

Ámde nem csak ilyenformán kísért tovább Katona szelleme. Nem rég óta érhető el a Partizán dokumentumfilmje a méltán kultikussá nemesedett abszurd verbálkommandó, a Bëlga együttes történetéről. Természetesen ebben a históriában kiemelt szerepet kap a formációt a széles körű ismertség szférájába repítő első nagy sláger, a Magyar nemzeti hiphop című klasszikus a kétezres évek elejéről. Ez az a szám, ami egyszerre zavarta össze az urbánus és a neoszittya szcénát, a magyarkodástól idegenkedőket, és az idegenektől idegenkedő magyarkodókat. Olyannyira, hogy még a méltán elfeledett szélsőjobbos rádióadó, a Pannon is örömmel sugározta, olyannyira mélymagyar mélységeket véltek benne felfedezni az állomás üzemeltetői.