Lassítás

Állítólag lassítanom kéne, nem egészen értem, hogy miért, egyáltalán nem vagyok gyors, legalábbis nem sok mindenben. Egy újságcikket, igaz, egykettőre megírok, és a paszulylevest is belapátolom percek alatt, mást azonban nem is tudnék említeni hirtelen, ami sebességi szemszögből ki lehetne emelhető. Mindegy, törtem kicsit a fejem, hogyan is lenne célszerű hozzáfogni a felmerülő korrekciókhoz, különféle lassú dolgokat, jelenségeket kezdtem listázni, amelyekhez kapcsolódhatnék.

Eszembe jutottak egyebek közt az iráni művészfilmek, azokat szerettem régebben, nem történt bennük semmi, jöttek-mentek emberek, időként megálltak, mondtak egymásnak valamit, vagy nem mondtak, csak néztek és hallgattak fajsúlyosan. A legjobb iráni típusú művészfilmet, ha így nézzük, éppenséggel egy híres olasz rendező készítette még a múlt század hatvanas éveiben, konkrétan Marco Ferreri, az volt a címe, hogy Dillinger halott. A cím ellenére egyetlen gengszter sem volt benne megtekinthető, hanem a zseniális Michel Piccoli matatott a lakásában az elejétől a végéig, miközben a kedves felesége nyugovóra tért. Majd a filmidő utolsó három (!) percében bizonyos események következtek be, és a főhős Paul Gauguin nyomdokaiba lépett.

Erről olvashat a cikkben:
• „Kiderült, hogy a válogatottas események mégis le tudnak kötni, akkor is, ha a pályán nincs több mozgalmasság, mint egy iráni művészfilmben vagy a Dillinger halottban.”

A teljes cikket a Magyar Hang június 18-án megjelent 2021/25. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!