Nem kell a szürke eminenciás?

Nem kell a szürke eminenciás?

Olaf Scholz szocdem pénzügyminiszter virággal köszönti Angela Merkelt 2021. július 21-én Berlinben (Fotó: Reuters/Ipon/Stefan Boness)

Régen látott szoros versenyben fordult a választási kampány hajrájába a három vezető német párt. A szociáldemokraták (SPD) a legtöbb közvélemény-kutató szerint beérték a kereszténydemokratákat (CDU–CSU), miközben a néhány hónapja még a győzelemre is esélyesnek tartott Zöldek visszaestek. A jelen állás alapján nehéz és elhúzódó koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, biztosan hárompárti kormány alakul, és szinte mindegyik felállásban ott lesznek a liberálisok (FDP).

Néhány hónappal ezelőtt még azt találgatták az elemzők a szeptember 26-án sorra kerülő német választások kapcsán, hogy győznek-e a lendületben lévő, az uniópártok nyakán lihegő Zöldek, avagy a CDU–CSU visszaveri a támadásukat. Az akkori népszerűségi mutatók alapján pedig szinte biztosnak tűnt, hogy e két erő lép majd szeptember után koalícióra. Tavasszal, de még a nyár elején sem számolt senki a szociáldemokratákkal, akik sehogy sem tudtak elmozdulni a 15-16 százalékos támogatottságról, és nagyon úgy tűnt, hogy végképp marginalizálódva kiesnek a nagy pártok közül.

Az SPD-vel még akkor sem számolt komolyan senki, amikor kiderült, hogy a kancellárjelöltek versenyében magasan a jelenlegi pénzügyminiszter, a szociáldemokrata Olaf Scholz vezet.

A teljes interjút a Magyar Hang szeptember 3-án megjelent 2021/36. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!