„Jó hívószónak tűnik a függetlenség”

„Jó hívószónak tűnik a függetlenség”

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Helyi ügyekben a pártpolitikának nincs helye – hangoztatja évek óta Őrsi Gergely II. kerületi polgármester, aki nemrég ténylegesen is búcsút intett egykori pártjának, az MSZP-nek. Azt, hogy a kerületvezető valamit egészen biztosan jól csinál, jól mutatja, hogy idén júniusban közel 70 százalékos támogatottsággal választották újra, holott a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség az EP-listán a kerületben mindössze 10,4 százalékot kapott – igaz, még ez is jobb, mint az országos eredményük. De vajon tényleg kizárja egymást a pártpolitika és az önkormányzati munka?

A sikeres, több ciklus óta regnáló polgármesterek listáját nézegetve könnyen megállapíthatjuk, hogy nem Őrsi Gergely az egyetlen polgármester, aki pártjánál jóval népszerűbb helyben. A fideszes Cser-Palkovics Andrást több mint 74 százalékkal választották újra Székesfehérváron, miközben a városban a kormánypárt az országos átlagnál gyengébben szerepelt, kevesebb mint 40,8 százalékot kapott az EP-választáson. Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere több mint 66,3 százalékkal újrázott, míg pártja 14 százalékot szerzett a kerületben (ami jelentősen jobb, mint az országosan elért 3,7 százalék). Mindketten határozottan azt vallják, városuk, illetve kerületük érdeke az első számukra, és úgy látják, párttagságuk nem akadályozta őket munkájukban.

• Miért lehet előny egy polgármester számára, ha párttag?
• És miért lehet hátrány is?
• Mit díjaznak inkább a választók?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 22-ig kapható 2024/33. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!