Habár a Medián legfrissebb mérése szerint 4 százalékra apadt a Fidesz előnye a Tisza Párthoz képest és Magyar Péter még ennél is szorosabb eredményről tud, Gulyás Gergely kifejezetten magabiztosan nyilatkozott.
Szerdán jelent meg a Medián legújabb kutatása, amely szerint a választani tudó biztos szavazók között a Fidesz 43 százalékon áll, míg ugyanebben a szegmensben a Tisza Párt 39 százalékot tudhat maga mögött. Hasonlóan kicsi a különbség a teljes népesség, vagyis az összes választókorú esetében, ott a kormánypártok 30, Magyar Péter formációja pedig 25 százalékon áll. Mintha kezdene kialakulni a kétpártrendszer, az összes többi ellenzéki pártot ugyanis 5 százalék, vagyis a jelenlegi parlamenti bejutási küszöb alatt mérték. Magyar Péter pedig a HVG rendezvényén beszélt arról, hogy tudomása szerint a Karmelita belső mérései szerint már hibahatáron belülre, 2,5 százalékra megközelítette a Tisza Párt a Fideszt. – Pontosan tudjuk, melyik az az 54 választókörzet, amit meg kell nyernünk a győzelemhez – tette hozzá.
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón erre reagálva azt hozta fel, hogy nemrég volt egy „nagy mintás kutatás” – vagyis a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választás –, ahol a Fidesz 45, míg a második helyezett Tisza Párt kevesebb mint 30 százalékot kapott. Azt a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tette hozzá, hogy nyilvánvalóan egy választás eredménye igenis képes befolyásolni a választói akaratot. Felidézte ugyanakkor Kovács László egykori MSZP-s politikus elhíresült mondását, miszerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást.
– A legcsekélyebb mértékben sem tartok attól, hogy a Fidesz választási győzelmét bármi veszélyeztetné – fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy sokkal kedvezőbbnek látja a helyzetet, mint 2018 óta bármikor. Azt is elárulta, hogy a kormányülésen nem beszéltek minderről.
Ide tartozik, hogy Magyar Péter korábban már két, a kormánypártoknak kedvező tervről is beszámolt, amire készülhet a Fidesz: több egyéni választókerület kialakítása határon túl – ahol nagyon jelentős a támogatottságuk –, illetve a bejutási küszöb lecsökkentése, hogy minél több kisebb párt is bejuthasson az Országgyűlésbe. Gulyás Gergely most mindkettőt álhírnek nevezte, állítása szerint nem készülnek ilyenre.
Mindeközben úgy tűnik, mintha már a kormányfő is nyíltan beleállna a kihívójának emlegetett Magyar Péter elleni küzdelembe. A miniszterelnök ugyanis – a Szabad Európa szerint – a belpolitikai csatatér teljes átalakulásáról beszélt a kötcsei pikniken, utalva ezzel a Tisza Párt felbukkanására. Bár a kormányfő nem szereti nyíltan kimondani Magyar Péter nevét, és a színfalak mögött is inkább csak utalgatott rá, de elismerte, hogy a korábban kormányközeli szereplő ellenzéki politikussá válásával új idők jönnek. Ennek kapcsán Nagy Attila Tibor politikai elemző lapunknak úgy fogalmazott, hogy a Kötcsén történtek – ahol szintén újdonság volt, hogy Orbán Viktor megállt az újságírók előtt és válaszolt a kérdéseikre – azt jelentik, hogy a kormánypártok már nem csak a hozzájuk köthető lapokban szeretnének megjelenni, hanem más médiumokban is, hogy ellensúlyozzák Magyar Péterék széleskörű kommunikációját. – Elkerülhetetlen ugyanis, hogy ellenpontot teremtsenek, ezt már maga a miniszterelnök is felismerte; a kormány kommunikációjának több szinten kell jelen lennie – fűzte hozzá.