Többségek és kisebbségek

Többségek és kisebbségek

Fotó: Pixabay

Az új évezred nem a történelem végét hozta, hanem annak egy speciális folytatását. Nem vallások, rendek, eszmék, osztályok és ideológiák harcát, hanem biológiai identitásokét. Mutasd meg a fő konfliktusod, megmondom, mi vagy! – hangozhatna a történész vagy a szociológus mondata a különféle korokhoz. Ebből a szempontból jelen világunk legádázabb kulturális harcai akörül forognak, kinek milyen a neme, bőrszíne vagy szexuális irányultsága. LMBTQ-zászlók, letérdelés, #metoo-perek és a többi. Ha kicsit hátrébb lépünk ezekből a mindannyiunkat behálózó vitákból, ha félretesszük a nyilvánvaló jogsértéseket, bántalmazásokat, és a jelenséget figyeljük meg, észrevehetjük, hogy nem mély és absztrakt dolgok körül folyik a vita, hanem biológiai és antropológiai adottságokon. Mintha az emberiségnek már nem volna semmilyen fennkölt terve önmagával, már nem tudna semmiért lelkesedni, amit alkothat és amin másokkal vitázhat (ezt hívják egyébként történelemnek). Eszmék híján pedig nem maradt már semmink, csak a testünk. Amely valakinek ilyen színű, valakinek olyan nemű, ki erre, ki arra gerjed. És mivel emberek vagyunk, vagyis konfliktusok nélkül megbolondulnánk, összeveszünk ezeken.

Isten ments, hogy ezen problémák jelentőségét lebecsüljük, vagy érzéketlenek legyünk a különféle kisebbségek sérelmei és problémái iránt! Senkit nem érhet semmilyen hátrány sem a bőrszíne, sem a neme, sem a szexuális irányultsága miatt. Történelmi adósságot kell törleszteni számtalan kisebbség felé, ez nem vitás. De biztos, hogy tényleg erről szól ez az egész – nyugati – világot letaroló áradat? Nem lehet, hogy a dühös felszín alatt valójában mindannyian elnyomottnak éljük meg önmagunk?

A teljes cikket a Magyar Hang május 20-án megjelent, 2022/21. számában olvashatja el. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!