Innentől kezdve nem globális felmelegedésről beszélünk, ez már a globális felforrás korszaka – mondta az ENSZ főtitkára, António Guterres idén júliusban. Szavainak súlyára sem a nemzetközi politika, sem a világ állampolgárainak sokasága nem figyelt fel. Pedig, figyelmeztetnek a tudósok már több évtizede, ha nem teszünk valamit a globális felmelegedés megállításának érdekében, olyan szintű kataklizmával találkozhatunk még a mi életünkben, ami példátlan az emberiség történetében. – A klímaváltozás itt van. Már most félelmetes, és ez csak a kezdet – tette hozzá Guterres. Bár némi optimizmussal úgy folytatta, hogy a klímaváltozást még mindig sikerülhet a másfél fokos határértéken belül tartani, de ez csak azonnali és drasztikus klímavédelmi intézkedésekkel sikerülhet.
Azért írom, hogy ezt némi optimizmussal mondta, mert az azóta eltelt időben sem történt semmi lényeges változás a világ államainak klímapolitikájában, és nem is tűnik úgy, hogy bármi azonnali és drasztikus változás elképzelhető. Év végén Dubajban, az Egyesült Arab Emirátusban gyűltek össze a világ vezetői, hogy megvitassák az elmúlt évek eredményeit, illetve a következő évek cselekvési lehetőségeit. Az esemény lassan önmaga paródiájába fordul át: a konferencián az elnök Ahmed el-Dzsaber szultán volt, az Abu-Dzabi Nemzeti Olajvállalat vezetője, az eseményen pedig a fosszilisipar lobbistái nagyobb létszámban vettek részt, mint a klímavédők. A korábbiakhoz hasonlóan továbbra is az volt a téma, hogyan lehetne elérni 2050-re a zéró kibocsátást, miközben egyre egyértelműbb, hogy a lehető leghamarabb nem a zéró, hanem a negatív kibocsátásra lenne szükség, mert tarthatatlanná kezd válni nemcsak a másfél, de már a kétfokos felmelegedés célja is.
Már november végére, a decemberi hőmérsékleti adatok nélkül is biztos lett, hogy 2023 lesz az emberiség írott történelmének legforróbb éve, és a paleoklimatológiai adatok ismeretében az elmúlt 125 ezer év legmelegebb éve. Még a klímavédelmi konferencia előtt, november 17-én a Föld átlaghőmérséklete a referencia-értéknek tekintett preindusztriális szinthez képest át is lépte a mérések szerint a +2 fokot. James Hansen egykori NASA-tudós szerint pedig jelenleg is már annyi szén-dioxid, illetve más üvegházhatású gáz van a levegőben, hogy ha holnaptól leállnánk a fosszilisek égetésével, akkor sem állna meg a felmelegedés +3 fokig.
Persze ezek csak számok. Kétfokos felmelegedés, vagy több, nem mindegy? Télen az a pár plusz fok még jól is jön, nyáron meg legfeljebb hamarabb kezdődik a strandidő. A valóságban ezek az apró számok ökológiai és emberi katasztrófákat fognak jelenteni, illetve jelentettek már eddig is. 2023-ban szinte sorolni sem lehetett a sokszor 3-5 fokkal megdőlt melegrekordokat, a 40-45 fokos felszíni hőmérsékleteket! Idén a Földközi-tenger vize Spanyolország partjainál elérte a 30 fokot is. (Ehhez képest kicsiny bosszúság csak, hogy Magyarországon lemondhatunk a fehér karácsonyról.) A magasabb hőmérséklet gyorsabban kialakuló és erősebb hurrikánokat, illetve míg bizonyos helyeken hosszan tartó szárazságot és aszályt, máshol villámgyorsan kialakuló, egyszerre több hónapnyi csapadékot és árvizeket magával hozó zivatarokat jelent. Idén augusztusban 24 óra alatt alakult ki egy 5-ös kategóriájú hurrikán, amelyik 267 km/órás sebességgel ért Mexikóban partot. Pár hónappal korábban irdatlan erejű tájfun csapott le Kínára, volt, ahol egyetlen nap alatt 30 centi eső hullt le. (Az esőt milliméterben mérik.)
Na de miért nem ezzel foglalkoznak a politikusok? Mert alapvetően nem az ő dolguk. Egy normális demokráciában csak pár évre vannak megválasztva, pár év pedig nem elég idő egy több évtizedes program menedzselésére, az a szakemberek dolga. Igen ám, de ilyen jellegű hivatali szervezet egyszerűen nem alakult ki szinte sehol sem, mert nem volt rá eddig szükség! (Egy autokráciában-diktatúrában pedig a vezetés a legritkább esetekben törődik ilyesmikkel.) A politikai vezetők az emberek mindennapi megélhetésével törődnek, a vásárlóerő növelésével, az infláció letörésével, beruházások ösztökélésével, munkahelyteremtéssel és így tovább, hiszen ez adja a népszerűségüket és újraválaszthatóságukat. Egyszerűen addig nem fogják sem a politikusok, sem a választópolgárok komolyan venni a klíma problémáját, amíg az őket személyesen nem érinti.
Csak hát addigra már késő lesz! A klíma további katasztrofikus „elromlása” még nagyobb életszínvonal-esést fog eredményezni, és a földi éghajlat megjavításához nem lehet csak úgy szerelőt hívni. Olyanra meg még nem volt példa, hogy egy jelentős életszínvonal-esés ne valamilyen populista erőt juttatott volna hatalomra. Idén Argentínában például egy klímaváltozás-tagadót.
A politikusok az életszínvonal-eséstől úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. A kibocsátások visszafogása érdekében pedig adókat kéne emelni, az pedig azt eredményezné. Így aztán a legtöbb klímavédelmi intézkedés elmarad, ami viszont még nagyobb életszínvonal-eséshez fog vezetni később. Tavaly Magyarországon az Alföldön a GDP 3 százalékát kitevő kár érte a mezőgazdaságot az aszály miatt. A globális klímaválság, súlyosbítva a termőföldek degradációjával vagy a túlhalászattal, az élelmiszerek árának emelkedését vonja magával, ami a vásárlóerő és az ipari termelés csökkenését is magával hozza. A termőterületek degradációja bolygónk tartalékainak újabb megcsapolását is jelenti. Idén már augusztus 2-a volt a „Túllövés Napja”, azaz a Föld megújuló készleteit augusztus 2-ig elhasználta az emberiség, az azt követő öt hónapban már a tartalékokból éltünk. Közgazdász nyelven szólva: már nem a kamatot, hanem a tőkét éltük fel. Természetesen minél többet veszünk ki a tőkéből, annál hamarabb fog elfogyni a következő évben a kamat. Azaz a bolygó megújuló, újratermelődő forrásait egyre inkább elapasztjuk.
És ezzel még nincs vége a problémák sorának! A klímaválság egészségügyi válságot is jelent, ahogy azt a COP-csúcsok történetében először a mostani el is ismerte. Az elhúzódó aszályok háborúkat is jelenthetnek, ahogy a 2016-os szír polgárháború is egy súlyos aszály következménye volt. A háborúk menekültek millióit jelentik, azok pedig újabb problémákat azon országok részére is, amelyek akár a háborúkból, akár a természeti csapásokból kimaradnak. A helyzet kétségbeejtő, bár még mindig van remény. Amint elérünk pár átbillenési pontot, ez a remény is el fog illanni. Jelenleg a permafrosztban a becslések szerint kétszer annyi szén van, mint amennyi most a légkörben. Mind az észak-amerikai, mind a szibériai permafroszt olvadásnak indult. Nem tudjuk, hogy mikor érjük el azt a pontot, amikor az emberiség teljes összefogása és minden javító szándéka mellett is kezelhetetlenné válik a felmelegedés, vagyis a felforrás problémája. Azt tudjuk, hogy 2023-ban egy évvel közelebb kerültünk ehhez a ponthoz.
