A Cár és tanítványai

A Cár és tanítványai

Turi György a Kőér utcai sportuszodában (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Folytassuk onnan, ahol a múlt héten ugyanitt abbahagytuk (Kokik és lelki terror), a téma az a lavina, amelyet a nemrég visszavonult úszólegenda, Cseh László indított el a 24.hu-nak adott interjújával (Lelki terrorban éltünk, ez nem kérdés). Ebben kendőzetlen nyíltsággal beszélt az uszodák világában tapasztalt visszásságokról, az abúzus határát súroló, olykor át is lépő edzői módszerekről. Egészen pontosan arról, mit élt át Turi György mesteredző kezei alatt.

Ezúttal mintha esély látszana arra, hogy a nagy felhorgadás után ne söpörjék a szőnyeg alá a problémát, hogy ne maradjon következmények nélkül a történet. Nemcsak azért, mert Cseh László nyilatkozatát újabb és újabb kitálalások követték, hanem mert a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) bizottságot alakított, amely meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről. Turi György pedig ennek elkészültéig felfüggesztette tevékenységét a MÚSZ szakmai alelnökeként és az edzőbizottság vezetőjeként.

Időközben a vádakat megfogalmazó egykori tanítványok után a másik fél is meghallgattatott, Turi György a 24.hu-nak válaszolt a személyét érintő állításokra (Ez vagyok én, a lelki terrorista). Reakciója azért figyelemre méltó, mert nem pusztán az ilyenkor megszokott hárítás, elhajlás jellemzi. Egy ponton például így fogalmazott: „nem azért ütünk, hogy fájjon, hanem, hogy figyeljen már oda, mert hiába kiabál az ember, a víz alatt nem érteni semmit, gumikötelezés közben meg a kezével a vas miatt nem tud odanyúlni az edző. És igen, bevallom azt is, megütöttem egy lányt is. Szepesi Nikit. Nyakon vágtam”. A Cárként ismert, kiemelkedően sikeres pályafutást maga mögött tudó edző nyíltan beszél az évtizedekkel ezelőtt és a most elfogadott nevelési módszerek különbségéről. Vagy arról, micsoda harcot vív egymással mester és tanítvány egója. Nehéz lenne vitatkozni a Cseh László-üggyel kapcsolatban Turiban felvetődött kérdések indokoltságával: „Miért van az, hogy a média erejének hála a jelenlegi társadalmi elvárások mentén értékelünk, minősítünk 20-30-40 évvel ezelőtti eseményeket? Miért van az, hogy ilyen kérdésekről egy lezárt pályafutás végén beszélgetünk, nem pedig akkor, amikor azok állítólag megtörténtek?” A mesteredző hosszan beszél az egyes tanítványaihoz fűződő viszonyáról, idézve a Szilágyi Liliánától kapott újévi sms-ből is. Csakhogy az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó erre jelezte, hogy egykori mestere csak egy rövid részt idézett az egyébként magánjellegű beszélgetésükből.

Ennyiből is látszik, hogy mennyire bonyolult, mennyire nehezen szétszálazható üggyel állunk szemben. Különösen a laikus közvélemény van nehéz helyzetben, ha meg kell ítélnie, mi az, ami a modern versenysportban még elfogadható ösztönzés, és honnan beszélhetünk abúzusról, lelki terrorról, amivel szemben csak a zéró tolerancia elve alkalmazható. Az egyes versenyzők olykor maguk is másként értékelik ugyanazt a módszert: van, akinél a siker igazolja a sérelmet, másnál utóbbi erősebben nyom a latban. Nem lehet a keresztre feszítés a szándék, a sokat emlegetett cancel culture érvényesítése a sport világában, ugyanakkor az árnyalt megközelítés nem moshatja el a helyes és a helytelen viselkedés, magatartás, nevelési módszer közötti határt. A bizalom helyreállítása érdekében nem spórolhatók meg ezek a fájdalmas botrányok; kerüljön napvilágra, ami eddig rejtve maradt, hogy aztán senki számára ne legyen kétséges, mi az, ami belefér egy edzőtől, és mi az, ami már nem.

A szakállas vicc szerint ha el akarunk tussolni egy ügyet, az egyik lehetőség létrehozni egy bizottságot. Nem gondolom, hogy ez esetben erről van szó. De a nyilvánosság felelőssége is, hogy életben tartsa az ügyet, hogy arra ösztönözze az érintetteket, járjanak a végére minden vádnak. Máskülönben csak idő kérdése, mikor robban a következő bomba.

Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/47. számában jelent meg, november 19-én.

Szent reformátor volt

Szent reformátor volt

Sopronkőhidán 75 évvel ezelőtt végezték ki Kiss Szaléz ferences szerzetest. A koholt vádak szerint szovjetellenes terrorcsapatot irányított Gyöngyösön, és összeesküdött Habsburg Ottó trónra juttatásáért.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby