Ma már csak kevesen tudják, hogy az állambiztonsági idők nagyobb részében a magyar titkosszolgálatok rendszerében nem létezett önálló terrorelhárítás. Így volt ez még az 1980-as évek nagyobb felében is. Akkor még nem volt migrációs hullám, de a terrorszervezetek egyre-másra hajtották végre sikeresen az akcióikat szinte világszerte, természetesen megkímélve azokat az országokat, amelyek együttműködtek velük, akikre számíthattak, ha baj volt, ahol el tudtak rejtőzni, biztonságosan robbanószert lehetett tárolni, stb. A Szovjetunióval az élen egyes államok a terroristák kiképzésében is jelentős szerepet vállaltak. Ez volt az az időszak, amikor előfordult egy-egy terrorcselekmény, amelyért több terrorszervezet is vállalta a felelősséget.
Nem volt tehát szükség semmiféle modern kori népvándorlásra ahhoz, hogy a terroristák feltűnésmentesen eljussanak oda, ahol a tervezett akciót végre akarták hajtani. Az eszközöket is célba tudták lebukásmentesen, biztonságosan juttatni azok, akiknek csak ez volt a feladatuk. Ez egyáltalán nem volt véletlen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a terrorszervezetek többnyire kapcsolatban álltak több szocializmust építgető állam biztonsági szolgálatával, de még inkább a harmadik világhoz tartozó titkosszolgálatokkal, amelyek diplomáciai fedéssel nagy segítségére tudtak lenni a terroristáknak. Az a gyanúm, hogy bizonyos esetekben a mostani úgynevezett migrációs útvonalak még csak nehezítették volna a terroristák haladását. Az viszont kétségtelen, hogy a migráció által szinte egész kiképzett hadseregeket lehet egyenruha nélkül és fegyvertelenül eljuttatni bármelyik célországba.
Az önálló terrorelhárítás létrehozása előtt a kémelhárításnak voltak olyan részlegei – éppen a terrorszervezetek titkosszolgálati kapcsolódásai miatt –, amelyek a terrorelhárítást is végezték. Előfordulhat, hogy mostanság, a mai terrorelhárítás alatt tetőtől talpig különféle eszközökkel teleaggatott embererődökre gondol a naiv kívülálló. Az igazi terrorelhárítás nem a páncélozott terepjárókkal történik, hanem konspiratív módszerekkel és titkosszolgálati eszközökkel. Ha ez nincs, vagy ennek a színvonala nem éri el a megfelelő szintet, elmarad a kellően hatékony terrorelhárítás, elmarad az eredményesség. A terrorszervezet munkája, működése egészen a legvégső lépésig konspiratív, titokban végrehajtott cselekményekből áll. Márpedig jól ismert a régi szabály, hogy konspiratív tevékenységek ellen csak konspiratív módszerekkel lehet kellő hatékonysággal fellépni.
Nagy a valószínűsége annak, hogy az egyre feszültebbé váló nemzetközi helyzet magával hozza a terrorszervezetek tevékenységének fokozódását. Sokan már harmadik világháborút vizionálnak. Én, aki gyerekként átéltem a második világháborút, még nem tartom a helyzetet annyira súlyosnak, még ha az eszkaláció bármelyik pillanatban be is következhet. Ha pedig ez bekövetkezne, a terrorszervezetek mellett a reguláris diverziós alakulatok is szerepet kapnak, sőt létrejöhet a terror-diverzió, a két szervezet és tevékenység egymásra találása.
Egy terrorszervezet működtetése drága mulatság. Ezeknek a szervezeteknek csak igen ritkán vannak, és ha vannak, akkor sem túl jelentős magánbevételeik. Ezeket a szervezeteket el kell valakinek vagy valakiknek tartani, működtetni kell, mert bizony az eszközök és az emberi tényező is pénzbe kerül. Sok-sok pénzbe! A terrorcselekmények elleni harc legeredményesebb intézkedése az lenne, ha a terrorszervezetek nem jutnának pénzforrásokhoz. A terroristák általában nem ágyban, párnák közt halnak meg. Hatalmas a kockázat, amit vállalnak, és ha az anyagi bázist sikerül kihúzni alóluk, megszűnnének létezni, de ha nem is semmisülnének meg, jelentősen meggyengülnének. Ez azonban szinte lehetetlen, mert a terrorszervezeteket rendszerint államok finanszírozzák, és használják fel őket az ellenségesnek tekintett országok ellen.
Mivel pedig a földkerekség tele van ellenérdekelt, mi több, ellenséges országokkal, mindig lesz olyan, amelyik nem vállalja a regulás összecsapásokat, hanem az ellenfelet hátba támadva, terror-diverziós módszerekkel gyengíti, amely által még belső viszályokat is szíthat. Amíg a világbéke be nem köszönt, amire azt hiszem, egy darabig még várhatunk, aligha lehet azt gondolni, hogy egyszer csak véget ér ez a terrorveszélyeztetett korszak. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a terrorcselekmények mögött nagyon sok esetben felfedezhetők valamikor elkövetett, nemzetek-népek elleni igazságtalan támadások. Egy-egy leigázott vagy hazátlanná tett népnek nincs más lehetősége, csak vagy a belenyugvás, vagy haderő híján a részleges titkos háború, az időnkénti és kiszámíthatatlan, véres, ártatlan életeket is követelő terrorista akciók.
A vázolt körülmények pedig egyértelműen arra mutatnak, hogy terrorszervezetek pedig voltak, vannak és lesznek, s amíg ez a helyzet fennáll, az önálló, jól működő terrorelhárító szervezetekre is szükség van, amelyeknek erősségét, hatékonyságát az mutatja, hogy mennyire képzettek, gyakorlottak a konspiratív terrorveszélyt felderítő eszközeik és módszereik. Ha egy terrorcselekményt végrehajtanak, az nem elhárítás, hanem átlép a művelet az utólagos felderítés fázisába. Ezért célszerűbb a terrorcselekmény előkészületi szakaszában való felderítés és a megelőzés. Kémelhárító munkánk során, még az 1980-as évek második felében véletlenül rátaláltunk egy elég nagy hatóerőt biztosító robbanó szerkezetre. Fel volt adva a lecke, hogy mitévők legyünk. A leleplezés szóba sem jöhetett. Nem volt más lehetőségünk, mint az, hogy a tűzszerész szakemberekkel olyan láthatatlan, észrevehetetlen változtatást eszközöltettünk a szerkezeten, aminek következtében az soha fel nem robbant. Na, ez volt terrorelhárítás!
