Olvasom az újságban, hogy a tűz martalékává válhat a világ egyik leghíresebb borvidéke. Más megfogalmazásban: lángokban áll a híres Napa-völgy. Illetve: felbecsülhetetlenek a károk Kaliforniában. Sőt. Katasztrófa: az USA leghíresebb borvidéke szinte megsemmisült.
Szomorú hírek. A magamfajta nyugdíjas borblogger abszolút elkámpicsorodik. A félreértések elkerülése végett: minden szőlőtőke, minden hektár, minden otthon, minden pincészet, pláne minden emberélet számít. Ez nem lehet kérdéses. A harsányságból és a tudatlanságból mindazonáltal megint elegem van. Unom. Sose lesz ezekből igazság.
Az első bekezdésben felidézett szalagcímek közül csupán az első kettő friss és aktuális. A harmadik és a negyedik három évvel ezelőtti. Az a helyzet, hogy az Egyesült Államok valóban leghíresebb borvidéke, a Napa Valley 2017 októberében egyszer már megsemmisült. A magyar lapok hírei szerint legalábbis. Most tehát az készül szörnyethalni, amit egyszer már eltemettünk és meggyászoltunk. Hogy utóbb kiderült: az akkori – amúgy tényleg gyilkos, rettenetes, kegyetlen – kaliforniai bozóttüzek teljes vagy szinte teljes pusztítást sem végeztek a pincészetekben-szőlészetekben, arról nyilván nem szóltak már a híradások.
Ilyenek vagyunk. Kapálózunk az olvasóért, azaz a kattintóért, mintha nem lenne holnap. Holott mindig van. Három évvel később is van. Újabb három év múlva is lesz. Egyenként nem feltétlenül, kollektíve okvetlenül. Közben néha dohogunk, öregesen, hogy még sincs ez így egészen jól, de ez úgyszólván mellékes.
Viszont kicsit külön is érdekes, hogy miért és mitől hívószó nálunk a Napa-völgy. Oké, hallottuk valahol, hogy világhírű, esetleg Haraszthy Ágoston is megvan szőrmentén, de hát az ottani borokat ezer magyarból egy sem kóstolta soha. Nem is fogja. Napa olcsó cabernet-je is drága nekünk, és ami tényleg finom, az megfizethetetlen. Morfondírozok: talán észrevétlenül is része lett annyira a gondolkodásunknak a borkultúra, hogy felkapjuk a fejünket a hírre, hogy ég a szőlő valahol, egy dallamos nevű tájékon, és fogynak ott a hektárok sorban. Zárójel: hazánkban a rendszerváltás óta a szőlőterületek fele, 50–60 ezer hektár tűnt el nyomtalanul, és a maradék is kopik. A Balatonra néző lankákon rendületlenül, azok ma máshogyan szépek, mint tegnap. Már ha bejönnek valakinek az úszómedencés paloták esztétikailag. Ezeket nem gyászoljuk annyira. Lángok, igaz, nincsenek.
Mindegy, bontok a napokban egy sűrű vöröset Napa és a napaiak egészségére. Vagy emlékére, ha a 2017-es megsemmisülésnél is megsemmisítőbb lenne a 2020-as végkifejlet. Kaliforniai cabernet-im nincsenek, de villányim, amely felveszi velük a versenyt, épp van egy palackkal.
Majd ha az is elfogy, és minden, de minden martalékává válik valaminek, akkor mi mást tehetnék: iszom sört. Van egy egyre népszerűbb szekszárdi főzde, a Brew Your Mind, annak van egy tripla IPA-ja, magasabbra értékelt honi tétel nem ismeretes most a piacon. 9,5-es alkohol, gazdag-gyümölcsös illatok és ízek, hála a legmenőbb komlóknak és a sörmesterek hozzáértésének. Plusz páros táncot jár benne a végtelen sűrűség meg a csodás elegancia, és ahhoz képest, hogy monstrum, csúszik is, mint a pinty. Az a neve, hogy Big Lies. Nem hazudok.
Olvasna még Gazda Alberttől? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/40 számában jelent meg október 2-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/40. számban? Itt megnézheti!
