Botrány a Kékgolyó utcában

A rendelési idő megkezdése előtt órákkal korábban, már hajnalban érkeztek a rákos betegek Országos Onkológiai Intézetbe, a Kékgolyó utcába, hogy sorszámhoz jussanak, és még aznap megkaphassák kemoterápiás kezelésüket. A hosszú órákon át sorban állva várakozó betegekről közölt megdöbbentő riportokat a 24.hu és az Index is. Az intézet igazgatója a sajtó támadásáról beszélt a Hír Tv-ben.

Nyilvánvaló, ha jól szervezett lett volna a betegellátás, nem rögzíthettek volna olyan képeket, amelyeken az látszik, tényleg sokan várakoznak az ajtó nyitására, hogy bejussanak és sorszámot kaphassanak, amellyel a kezelésre lehet jelentkezni. A fájdalmaktól szenvedő, legyengült szervezetű rákbeteg nem hülye, hogy órákig várakozzon, ha nem szükséges, mert enélkül is sorra kerül, és megkapja a kezelést azon a napon, amelyre előjegyezték. Valaki itt nyilván nem mondott igazat.

Az anomáliát megszüntetni kell, nem pedig letagadni, és a sajtó támadásának nevezni. Az intézet igazgatója, Polgár Csaba azonnal intézkedett, előbb oly módon, hogy a rendelési idő kezdetéig a kezelésre érkező betegek be sem mehetnek az intézet területére, majd megoldotta a problémát: augusztus 1-jétől – egy elektronikus rendszer segítségével – pontos időpontot kapnak orvosuktól a következő kezelésre. A jövőben tehát az aznapra előjegyzetteknek nem kell már kora hajnalban sorban állni, hogy egyáltalán sorszámhoz jussanak. A most életbe lépett új rendszer a korábbi, rossz gyakorlatot bemutató sajtónak köszönhető.

Ugyanakkor a korrekt tájékoztatáshoz hozzátartozik az is, hogy az Országos Onkológiai Intézetben nagyon magas színvonalon látják el a betegeket. Például a hajnali, botrányos sorban állást bemutató riportokhoz készített fotókon 20-30 várakozó beteg látszik, ami egyébként az ott várakozók számára elviselhetetlen és indokolhatatlan megpróbáltatás. Ám figyelembe kell vegyük azt is, hogy naponta 400 rákbetegnek biztosítanak kemoterápiás kezelést.

Be kell vallanom: elfogult vagyok az Onkológiai Intézettel szemben. 2002-ben rákbetegként a Kékgolyóban kezeltek, az egyik legkiválóbb hazai rákspecialista sebész operált, majd a műtét utáni időszakban a sugárterápiás kezelést egy fiatal onkológustól kaptam, aki ma a támadások kereszttüzébe került intézet vezetője. Az életemet mentették meg lelkiismeretes munkájukkal, odafigyelésükkel, szaktudásukkal.

Amikor az intézet betege voltam, akkor is volt olyan nap, hogy sokan vártunk például a sugárterápiás kezelésre. Az új betegeknél a műszer beállítását – amikor meghatározzák a sugárnyalábok szögeit a műtét helyéhez, ahogy laikusként felmértem, mi történt akkor ott – a sugárterápiás kezelések között végezték el. De mindannyian türelmesen kivártuk, hogy ránk kerüljön a sor, mert tudtuk, jó kezekben vagyunk, és ha Magyarországon meg tudnak bennünket gyógyítani, akkor itt biztosan, de legalábbis mindent megtesznek ezért.

Tény, hogy a Kékgolyó utcában kezeltek túlnyomó többsége elégedett az ott kapott betegellátással. (Ezt a betegek elégedettségét vizsgáló felmérések is igazolják, eszerint 98 százalékuk kiválónak értékelte az ellátását.) Talán nem mindenki tudja, de az Országos Onkológiai Intézet minden hozzájuk forduló beteg ellátását vállalja, senkit nem küldenek el. Ezt magam is tapasztaltam, hiszen volt olyan rokonom, akinek azt ajánlottam, ott jelentkezzen műtétre, és szinte azonnal fogadták, és beütemezték az operációját.

Aki diagnosztizált rákbetegként szembenézett már a kaszással, pontosan tudja, milyen lelki állapotba kerül egy beteg, hallva a rossz hírt. Azzal is mindenki számolt, hogy a gép dobhatja a legrosszabb kimenetelét is a történetének. Ezek az orvosok ilyen „tudatállapotú” embereket kezelnek, csak a kemoterápiás kezelések során naponta négyszázat.

Elfogadhatatlan, hogy a rákbetegek órákig várakozzanak, de ők már legalább benne vannak a rendszerben. Őket már kiváló orvosok kezelik a legjobb tudásuk szerint. Az övéknél sokkal súlyosabb helyzetben vannak azok, akiknél már diagnosztizálták a rákot, de bizonytalan, mikor és hol kezdik meg a kezelésüket, az Országos Onkológiai Intézet számukra elérhetetlen, mert lakóhelyük több száz kilométerre van a fővárostól. Súlyos probléma az is, hogy nem a rendszeres, sokszor életet mentő rákszűrés fontosságára hívják fel társadalmi hirdetésekkel a figyelmet, pedig a valóban rosszindulatú propaganda helyett akár erre is fordíthatnának több közpénzt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/31. számában jelent meg, 2019. augusztus 2-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/22. számban? Itt megnézheti!