Történt, hogy a jobb sorsra érdemes egykori lapunk nevét viselő Magyar Nemzet című újság hasábjain Szakács Árpád – a fontos dolgokról a figyelem elterelésére alkalmas – vitát gerjesztett a szabadkőműves-világ felelősségéről a trianoni békediktátummal kapcsolatban.
A szerző régi kolléga, a 2000-es évek közepe táján jogi egyetemi tanulmányai mellett kezdő újságíró volt a Magyar Nemzet belpolitikai rovatában. Aztán eltűnt, majd arról értesültünk, hogy Medgyessy Péter nevelt lányával, Tornóczky Anitával dolgozik egy elemzőcégnél, az Optimum Intézetnél. Szakácsot mint stratégiai igazgatót foglalkoztatták, amin igencsak elcsodálkoztunk, nem értettük, hogy az ellenzéki Nemzettől hogy kerülhetett ilyen pozícióba. Az intézet munkatársai között volt Herényi Károly MDF-es politikus lánya és az akkor még csak a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének fiaként aposztrofált Lomnici Zoltán is. A főigazgató pedig a politológiából doktorált Berényi András volt, aki korábban elnökségi tagja volt a Magyarok Egymásért Szövetsége nevű pártnak, amelyet az a Földesi-Szabó László alapított, akit az egyik magyar titkosszolgálattal, az akkori Nemzetbiztonsági Hivatallal kapcsolatba hozott Egymásért Egy–Másért Alapítvány elnökeként ismerhettünk. Ez volt az az alapítvány, amely milliárdos csempészési ügy miatt került a bűnüldözés hálójába, és Földesi-Szabóra nézve börtönbüntetéssel járt.
Színes társaság jött össze az Optimumnál. „Nagy dobásuk” volt, amikor nyilvánosság elé tárták, hogy Obama, az Egyesült Államok elnöke személyes hangvételű levélben kérte fel Lomnicit új egészségügyi programja elemzésére. Aztán kiderült, hogy ezt a felkérést bárki megkaphatta, aki feliratkozott az amerikai elnök honlapjának hírlevelére. Akkoriban csak nevettem egy jót a sztorin, sajnálva, hogy egy tapasztalatlan, fiatal egykori nemzetes kolléga is belekeveredett a kínos ügybe.
Most azonban Szakács Árpád tényleg meghatározó figurája lett a kormánypropaganda-sajtó kínos ügyeinek, sőt úgy tűnik, a „hivatalos” kultúrpolitikára és immár a hivatalos tudománypolitikára is kimutatható hatása van. Láttuk, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről miként mozdítottak el egy elismert jobboldali személyiséget, miután Szakács pellengére állította.
Most a történészeket kóstolgatja Szakács, s az alapján teszi, ki miként értékeli a szabadkőművesek tevékenységét a trianoni békeszerződéssel összefüggésben. Szakács leginkább Raffay Ernő történész munkáival, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Boross Péter volt miniszterelnök sajtó-nyilatkozataival igyekszik alátámasztani saját vélt igazát. Borosst „hazánk egyik legbátrabb politikus-polihisztora” jelzővel illeti, ami önmagában elegendő ahhoz, hogy kétségeink támadjanak a szerző kompetenciáját illetően a politika- és történelemtudományok terén.
A szabadkőműves-vita részleteitől eltekintek, mert kár vesztegetni rá az időt, annyira érdektelen.
Ungváry Krisztián történész nem bírta megállni szó nélkül Szakács mekkmesterkedését, részéről ez érthető, hiszen Szakács az ő tudományterületére tévedt. Most éppen ott fürkészik és portyázik. Ungváry tehát vitriolba mártotta tollát, és beszállt a vitába. A Szakács által hivatkozott történészről például megjegyezte, hogy „III/III-as be-súgó” volt.
Ezt követően történt, ami miatt nem lehet szó nélkül hagyni Szakács legújabb feszültségkeltő akcióját. Ugyanis a vitához hozzászólt a kormánypropagandában nemzetbiztonsági ügyekben „fel-kent” véleményformálónak tekintett Földi László is. Földi úgy próbálta hitelesíteni – Ungváryt opponálva – Szakács Árpád állításait a szabadkőműves-világgal kapcsolatban, hogy igazolni igyekezett Raffay tiszta múltját, azt állítván, hogy nem volt ügynök. Ez pedig szerinte tény. Onnan tudja, hogy megkérdezte tőle, „és azt válaszolta, nem volt ügynök”. Hozzáfűzi még: „Elfogadom, mert mondja, elfogadom, hiszen nincs olyan dokumentum, amelyen szerepelne a kézjegye vagy a kézírásával készült információs jelentés. Szervezetszerű kapcsolata nem volt a szervekkel. Egyetemi oktatóként persze találkozhatott úgynevezett »szt« tiszttel mint egyetemi kollégával, ahogy ma is megtörténhet még Ungváry Krisztiánnal is.”
Rendben. Nem volt az. Földi Lászlónak elhiszem, ő biztos tudja. Egyébként sem érdekel már senkit – néhány javíthatatlan demokratán, néhány, a közerkölcs normáit fontosnak tartó megszállotton meg néhány virtigli szabadságszerető értelmiségin kívül –, hogy az átkosban kik működtették a magyarok életét megkeserítő, sokszor tönkre tevő titkosszolgálati hálózatot; és az sem, hogy kik működtek együtt velük besúgóként. Hiszen közülük jó néhányat fényes karrierrel jutalmazott meg a NER. Földi például hivatásos tisztként működtette, fut is a szekere. Nem tud akkora baromságot mondani, hogy dicsfénye elhomályosuljon.
Tehát ha már inkább előny, mint hátrány az általunk feslettnek tartott titkosszolgálati múlt, akkor ezzel nem érdemes támadni senkit, hiszen ma már sokkal inkább előnyt kovácsolunk vele annak, akit elmarasztalni akartunk a kétes múltja miatt.
De Földi nem állt meg ott, hogy igazolja Raffay tiszta múltját. Mást is tett. Azt írta: „És még egy rossz hír, bárkinek címezve. Kivétel nélkül, mindenkiről összeállítható így utólag is B és M (B.: beszervezési, M.: munka – szerk.) dosszié szaftos részletekkel arról, mit tett a múltban. Nem gondolom, hogy a történelemtudós kiemelt feladata lenne kiszolgálni kitapintható politikai érdekeket történészi diplomája védőpajzsa mögé bújva. Amikor valaki kívülállóként a titkosszolgálatok labirintusába téved, feltétlen gondoljon arra: »Ha meg-bolygatsz egy méhkast, nem úszod meg méhszúrás nélkül.«”
Nincs kétségem afelől, hogy Földi egykori kollégái képesek lennének rá, hogy a rendelkezésükre álló – bűnös módon összegyűjtött – információkból lejáratásra alkalmas dossziékat állítsanak elő. Vagyis Földi megjegyzését akár fenyegetésként is értékelhetik azok, akik a NER által „védett” személyek múltjából kínos ügyeket hoznak a felszínre.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/28. számában jelent meg július 10-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/28. számban? Itt megnézheti!
