A minap arról
faggattam néhány régi „jobbos”, egykori ELTE-s történelem
szakos barátom, aki jelenleg is a szakmában dolgozik, mit tudnak az
MTA körül kialakult és egyre jobban elmérgesedő helyzetről.
Arról, hogy Palkovics miniszter úr miért akarja ennyire elszántan
kivéreztetni az Akadémiát. Mert hogy ezt a szándékot egyre
nehezebb már a külső szemlélők előtt is letagadni. Annyira
érdekelne egy őszinte indok, egy köntörfalazás nélküli válasz.
Történész barátaim, akik lényegesen jobban rálátnak a szakmai
hétköznapokra, ugyanakkor csak a vállukat vonogatták, és
teljesen őszintén értetlenkedtek velem együtt, hogy lövésük
sincs, sejtésük persze akad.
Az ugyanis elég
vállalhatatlan indok, hogy hirtelen mindenki megátalkodott
marxistává, urambocsá!, lusta, nulla produktum ellenére a
székéhez foggal-körömmel ragaszkodó kriptokommunistává vedlett
az MTA-ban. Épp ezért is merészeltem a nyitó mondatban
megjegyezni, hogy azok az akadémia közeliek, akikkel erről
diskuráltam, jobboldaliak; s ha a „történészi krédóm”
kellene meghatároznom, akkor jómagam is a „kuruc” irány felé
húzok – a tudományos kritériumok, a forráskritika és -elemzés
maximális figyelembevételével, tiszteletben tartásával.
Az tökéletesen
helytálló, hogy a szakmán belül és az élet minden területén,
a politikai paletta széles skáláján mozognak a vélemények.
Ilyen a világ. Egy kutatónak azonban el kell tudnia igazodni a
különböző „iskolák” között, ki és fel kell ismernie a
terepet, és idővel tudni fogja, kitől mire számíthat – az
egyetemen, de később a munkában is. És ez nem napi
pártpreferencia-alapon megy – legalábbis saját tapasztalatom
sosem igazolta ezt. Persze lehet, csak én voltam ilyen szerencsés.
Kaptam ötöst laudáció közepette „balos” oktatótól, míg
simán húzott meg „jobbos” történész. Badarság azt hinni és
állítani, hogy a történész szakmán belül az irányvonalakat
meghatározó egyetemi, akadémiai szaktekintélyek egytől egyig egy
immár harminc éve megbukott diktatúra csatlósai lennének. Ha így
lenne, akkor én sem lehetnék arra büszke, hogy Kelet-Európa
történelmének egyik legnevesebb kutatója, Niederhauser Emil húsz
éve a tanítványai közé fogadott.
Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa Szabó András Péter az akadémiai kutatóintézetek helyzetéről szóló, minapi összefoglaló írásában is érintette a következő fontos témát. Nevezetesen, hogy kollégái többsége a harmincas vagy negyvenes éveiben jár, tehát a rendszerváltást gyermekként vagy legfeljebb érettségizőként élte meg – az intézet honlapjára tekintve bárki ellenőrizheti.
A hazahívott kutatók is követelik az MTA lerohanásának megállítását | Magyar Hang
A Lendület-program 91 kutatója levélben kereste meg Orbán Viktor miniszterelnököt.
Így még kevésbé
értem, miért kellene bedarálni egy olyan intézetet, amely
évtizedek óta nem látott, remek és alapos monográfiát jelentet
meg A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti
emlékei címmel. Ugyan semmi közöm sincs hozzá, de büszke
vagyok, hogy ilyen kötet, amelyet az ukrán akadémikus, Olekszij
Komar jegyez, az MTA gondozásban jelent meg.
Nem értem: egy
olyan intézetnek miért kell kuncsorognia a rezsiért, ahol az
elmúlt években fajsúlyos monográfiák jelentek meg. Például a
Magánélet a régi Magyarországon (család); Tudomány és művészet
a magyar nemzetépítés szolgálatában (kultúra); Ércbányászat
a Báthoryak korában – A szatmári és az erdélyi bányavidék
arany-, ezüst- és higanybányászata (1571– 1613) (környezet); A
magyarországi kősó bányászata és kereskedelme (1440–1530-as
évek) (ipar); Állami erőszak és kollektivizálás a kommunista
diktatúrában (biztonságos társadalom). Csak hogy néhány, a
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH)
honlapján most megjelent, a miniszter által beígért témát
említsünk, amire az MTA-intézeteknek a fi x állami forrásokkal
működő egyetemekkel és kutatóműhelyekkel „versengve”
pályázhatnak – hogy abból a rezsijüket is kiköhöghessék.
Nem értem, miért kellene kivéreztetni egy olyan intézetet, amely csak értekezéskötetből ötvenet adott ki az elmúlt hét évben. Ugyan biztos megvannak a belső anomáliái, ahogy minden más intézménynek, de kívülről mégis úgy tűnik, működik és publikál. Kielégítve kurucot és labancot.
„Végveszélyben a magyar tudományosság" | Magyar Hang
A magyar tudomány jövőjét veszélyezteti a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nevéhez köthető tervezet, amely teljesen átalakítaná a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézet-hálózatát - hangzott el az Akadémia Dolgozók Fóruma.
Arról lehetne és kellene inkább beszélni, hogyan mérjük az eredményességet. Mi egyáltalán a kritériumrendszer? Hogyan lehetne még kreatívabb versenyre késztetni a kutatókat; még inkább fokozni az akadémiai kutatás hatékonyságát? Úgy semmiképp, hogy mindent elveszünk, aztán amolyan szarvasvadász módjára orosz rulettet játszatunk a teljes akadémiai közösséggel. Ez nem innováció. Izmozás helyett a célokat, a valós elvárásokat kellene meghatározni; aztán, ha tudományos szinten láthatóan nincs eredmény, akkor lehet arra hivatkozni: kérem, ez volt az elvárás, nem teljesítették, így tovább nem tudjuk önöket támogatni. Ez sokkal tisztább lenne, de sajnos sejtjük, másról szól a történet. Pedig az innovációról is szólhatna. A szürkeállomány ugyanis meglenne hozzá – csak hatékonyan kellene motiválni. Nem így.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/6. számában jelent meg, 2019. február 8-án.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/6. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
