Ha az első negyedévben a költségvetési hiány kétezer-háromszázhuszonegy milliárd forint, akkor A január hónapra hány gyurcsányozás esett a közmédiában? B) februárra hány cúna-cúna brüsszelezés? és C) márciusra hány magyarpéterezés?
Publicisztika
Ha Dobrev Klára megjelenik az Országgyűlés ülésén, elszabadulnak az indulatok, Nacsa Lőrinc kormánypárti képviselő pedig szereti a harcot.
A sör-virsli vonal azért nem figyelt be, erős balos elhajlásnak tűnhetett volna, meg a NER-ből nézve prolis is, rég túl vannak ezen a kaviáros magángéppel yachtkikötőbe utazgató unortodoxok.
Csak az együttélés közös történetei lehetnek tartós kötelékek a családokban éppen úgy, mint a társadalmakon belül. Ehhez sok mindent újra kéne gondolnunk.
Mi végre, hogy 1977-ben még 40 hektárnál több, a 2010-es évekre már alig feleannyi a Nektár itthon?
Elgondoltam, mire vigyáznék, ha akkora tömeghez kellene szólnom, mint tette azt Magyar Péter.
Sejteni vélem, hogy a nemzetközi (gazdasági és politikai) szervezetek, no meg a tulajdonukat féltő óriásvállalatok és azok kormányainak tiltakozása miatt most hirtelen visszavont tervezet lényege (a sikeres cégek lenyúlása) valamilyen finomabb formában hamarosan megint előkerül.
A „jó öreg” fideszes emberem sopánkodik, mert már a minisztériumban is felütötte fejét a kétkedés és bizonytalanság, s a kávészünetben arról megy az óvatos folyosói suttogás, hogy ez most valami más.
Magyar ember legfeljebb Isten, a hazája és a szerelme előtt térdel le. Meg a műszakvezetője előtt.
A DK, a Mi Hazánk és a Fidesz válasza pontosan ugyanaz: kétségbeesetten igyekeznek magszavazóik előtt hitelteleníteni Magyar Pétert.
Akármit gondoljunk is magáról Magyar Péterről, az már most is tisztán látszik, színre lépése milyen közvetlen hatást gyakorolt a másfél hónap múlva esedékes választásokra.
Különös érzés foghat el bennünket, ha a hazai viszonyok ismeretében figyeljük a miniszterelnöknek a múlt heti, úgynevezett CPAC konferencián elmondott beszédét.
Olyan helyeken jár Magyar Péter, ahol „tévéből jövő” közéleti személyiség nemigen fordult meg mostanában. Ahol 14 éve megállt az idő, most emberek kezdtek el vitázni, elmélkedni: „lehetne esetleg jobb is annál, mint ami most van”.
Valahányszor ott jártam, lestem, ámultam, mert a rádió roppant fontos hely volt, nemcsak a hivatalos politika szócsöve, de kultúrközpont; rádiójátékok, színházi közvetítések, opera, operett, hangverseny.
Akik a gyermekvédelemben dolgoznak, élnek, régóta nem remélnek. Ám a kegyelmi ügy kirobbanásával megcsillant a remény: hátha felismeri a társadalom, talán a kormány is, ez így nem mehet tovább.