Bronzérmet szerzett a női kajak négyes az olimpián

Bronzérmet szerzett a női kajak négyes az olimpián

A bronzérmes Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j-b) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagyszerű versenyzéssel bronzérmet nyert a magyar női kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián. A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott, ahol nagy meglepetést okozott azzal, hogy harmadikként ért célba. A táv első felében ötödikként haladt a magyar hajó, de féltávnál már harmadik volt, és ezt a pozícióját nagy versenyben meg is őrizte. Az első helyen az új-zélandiak végeztek, a másodikok a németek lettek. A női négyes ezzel a magyar küldöttség kilencedik érmét – a harmadik bronzot – szerezte a párizsi olimpián.

Ebben a számban Magyarország volt a címvédő, de a három évvel ezelőtti csapatból csak Csipes maradt meg, a másik három versenyző olimpiai újonc. A friss egység júniusban Szegeden Európa-bajnok lett, de ott alig volt komoly ellenfele. Tokióban a magyarok mögött a fehéroroszok végeztek a második helyen, ők azonban most nem voltak itt a mezőnyben, míg a harmadikok három éve a lengyelek voltak, náluk két csere történt. Az új-zélandiak akkor lemaradtak a dobogóról, de most vb-címvédőként ők voltak a legnagyobb esélyesek a győzelemre. Vezérevezősük, Lisa Carrington ötszörös olimpiai bajnokként vezette a csapatát. Komoly erőt képviseltek a tavaly vb-harmadik spanyolok és ott voltak a mindig erős németek is.

.

Röviddel a futam után rendezték a férfi kajak négyesek 500 méteres versenyét, ahol a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor a hetedik helyen ért célba. A mezőnyben ott voltak többek között a címvédő és világbajnok németek, a Tokióban második spanyolok és a tavalyi világbajnokságon a magyarok mögött harmadik ukránok, valamint a középfutamos szakaszban a legjobb időt evező ausztrálok. A futamot kétszer kellett elindítani, elsőre figyelmeztetést kapott a német és a magyar hajó is. Másodjára jól jöttek el a magyarok, de rövid időn belül már az ötödik helyen haladtak. Nem volt meg a megfelelő sebességük, emiatt nőtt a hátrány az élen haladókhoz képest, s végül hetedikként értek célba a magyarok. Az élen Németország, Ausztrália, Spanyolország sorrend alakult ki.

Címkék: kajak-kenu