Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség azzal a nevelőszülővel szemben, aki két napig autózgatott, a csomagtartóban az általa nevelt 2,5 éves kisfiú holttestével.
Tavaly tavasszal történt, hogy egy nő elment a nyíregyházi rendőrségre, a kocsija csomagtartójában pedig egy kisfiú holtteste volt, illetve az áldozat kishúga. Mint kiderült, a nő élettársával és két kiskorú gyermekével Nyíregyházán albérletben lakott, amikor tavaly év elején elhelyeztek nála egy 2,5 éves kisfiút és egyéves lánytestvérét. Az ügyészség beszámolója szerint a vádlott a kisfiút kezdettől fogva folyamatosan bántalmazta, nem táplálta megfelelően, gyermekorvoshoz sem vitte, róla csak becsmérlő, lealacsonyító kifejezésekkel beszélt. Az alultápláltság és a kegyetlen bánásmód miatt a gyermek folyamatosan veszített súlyából, élete utolsó heteiben több mint 2 kilogrammot fogyott.
Tavaly április közepén egyik este vacsora közben a gyermek félrenyelt és az ételtől megfulladt. A vádlott semmilyen segítséget nem nyújtott a kisfiúnak, orvost, mentőt nem hívott hozzá, pedig a gyermek életét az azonnali segítségnyújtás megmenthette volna. A nő ezután a fiú holttestét az autója csomagtartójába tette és több mint két napon át az áldozat kishúgával együtt Nyíregyházán és környékén autózott. A rokonaihoz is elment, de senkinek nem jelezte a gyermek halálát és azt sem, hogy a holttest az autó csomagtartójában van.
Az ügyészség a nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádolja. Beismerése esetén vele szemben 4 év próbaidőre felfüggesztett 1 év és 10 hónap börtönbüntetés kiszabását javasolja az indítvány.