Nyögvenyelős meccsen, érthetetlen összeomlás után 3-3-as döntetlent játszott Norvégiában a Fradi

Nyögvenyelős meccsen, érthetetlen összeomlás után 3-3-as döntetlent játszott Norvégiában a Fradi

Franck Boli, a Ferencváros játékosa (fehér mezben) gólt szerez a Molde ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott mérkőzésen Moldéban 2020. szeptember 23-án (Fotó: MTI/EPA/NTB/Svein Ove Ekornesvag)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Három fordulót követően, az utolsó, a Bajnokok Ligája főtáblájára való feljutásról döntő rájátszás körre visszaállt a megszokott lebonyolítási rend, azaz ezúttal két mérkőzés – oda-visszavágó – kell a sikerhez. Így az első párharcot a Fradi idegenben, a norvég bajnok Molde otthonában kezdte meg. Ha azt nézzük, melyik csapat milyen ellenfeleket ütött ki a korábbi három fordulóban – az FTC a svéd, a skót és a horvát, míg a Molde a finn, a szlovén és az azeri elsőt verte ki –, akkor a párharc esélyesének ezúttal egyértelműen a Ferencváros tűnt.

Magyar klubcsapat korábban nyolcszor próbálkozott norvég ellenféllel szemben, ezek közül 5 norvég, míg három magyar továbbjutás történt. Legutoljára a Paks a Tromsőt verte az Európa Liga selejtezőjében még a 2011-12-es szezonban. Érdekes, abban az évben a Fradi is próbálkozott norvég együttessel, ám alulmaradt az Aalesunddal szemben. Ami a kezdőket illeti, egy kis számmisztika: a Fradi kezdőjében kilenc idegenlégiós, míg két magyar labdarúgó kapott helyett, míg a norvégoknál ez az arány pont a fordítottja volt.

A sokat felfutó, és támadó szellemben futballozó norvégok nagyon bezártak az elején, és mintha nem hazai pályán lennének, csak a kontrákra rendezkedtek volna be. Az FTC ezúttal is jól kezdett. Az első valamire való elfutásból Botka adott be remekül jobbról, amit Boli mintegy 3 méterről könnyeden a kapuba passzolhatott! Remek kezdés, 1-0.

A norvég csodagyerek, Erling Haaland korábbi egyesülete mintha átaludta volna az első szűk negyedórát. Azt követően azonban elkezdtek felpörögni. Láthatóan többet birtokolták a labdát, és a felfutó szélsőik révén olykor nyomás alá tudták helyezni a magyar kaput, amihez egy-egy szituációban a Fradi bizonytalan megoldásai is hozzájárultak. A 18. percben jártak a legközelebb a találathoz, ám a szögletet James jó tízről felé bólintotta.

Az első játékrész közepén ismét megnyugodtak a kedélyek, a Fradi megint többet tudta birtokolni a labdát. A 26. percben egy szögletvariációval próbálkozott a Molde, ám a beívelt labdát Somalia kifejelte, Wingo 25 méterről megeresztett bombája pedig a kapu felé szállt. A 28. percben a Fradi jutott szabadrúgáshoz, miután Tokmacot lerántották. Uzuni bő harmincról beívelt labdáját azonban kapu mellé fejelték. A 35. percben Tokmac futott el a baloldalon, jól is adta be laposan a labdát, ám Uzuni nem találta el jól a játékszert, kirúgás lett a vége.

A félidő vége felé markáns lett a Fradi fölénye, a magyar együttes sokat birtokolta a labdát, ám nem jutottak veszélyes helyzetig. Egy ferencvárosi támadás során Knudtzon csúnyán odarúgott Civicnek, amiért sárgát kapott. A gyorsan elvégzett szabadrúgást nem tudta kihasználni az FTC. A 44. percben a Moldének ismét sikerült egy bepassz a magyar büntetőterületre, ám szerencsére ilyenkor mindig tisztáztak a Fradi védői. Az első félidő hosszabbítás nélkül ért véget. Az unalmasnak tűnő első 45. perc egyértelműen a magyar csapaté volt, megérdemelten vezettek Rebrov fiai.

A második 45 perc egy kis oda-vissza rugdosódással kezdődött. A Molde megpróbált nyomni az egyenlítésért, akcióik veszélyesebbek voltak, ám az újabb találat ismét a Fradi nevéhez fűződött. Megint Botka adott be jobbról, amit Uzuni tanári pontossággal stukkolt 11 méterről fejjel a kapuba. Két ziccerből, két gól! 2-0.

A Ferencváros azonban nem örülhetett sokáig, három perccel később jött a hazai szépítés. Wolff jobb oldali szögletét Somália mellől James Dibusz irányába fejelte, a labda pedig a magyar kapusról a bal alsó sarokba csorgott. 1-2. Az állás ekkor a két korábbi meccs eredményét idézte.

A gól közben felélénkített kicsit a hazaiakat, aktívabbak, mi több veszélyesebbé váltak a támadásaik. Ezt jól példázta, hogy a 62. percben Haugen bal oldali, ballábas beadását az ötös túlsarkáról Helstad az égbe vágta Somália mellől. Sőt, sajnos vérszemet kaptak a norvégok, a 65. percben kiegyenlítettek. A csapatkapitány, Eikrem jobbal tízről a jobb alsóba lőtt kapásból Helstad jobbról érkező, lapos passzát követően. 2-2. Érthetetlen volt a Fradi megzavarodása, tíz perc alatt magukra húzták az addig teljesen egykedvű norvégokat.

Az FTC teljesen beszorult. Szögletek, szabadrúgások jelezték a Molde nyomását. Ezt jól illusztrálta, hogy az 55. és a 70. perc között 63-37 százalék volt a labdabirtoklás a Molde javára. A 72. percben egy beívelés után James fejelt, szerencsére Dibusz ölébe. Rebrov két cserével próbálta felpörgetni a Ferencvárost. Ám egyelőre nem jött össze, a Blazic eladott labdájából James tört kapura, életveszélyes helyzetben blokkolt Haratin. Ekkor újabb szívbaj jött, a norvégok kezezést reklamáltak, a videóbírót pedig elég hosszan nézegették, a játékvezető is többször visszapörgette, ám végül nem adott büntetőt, megúszta a Fradi.

Sajnos ezután sem enyhült a nyomás. Megdöbbentő volt látni, hogy a korábban teljesen álmos norvégok hogy rápörögtek a meccsre, miközben az FTC játékosai mintha leeresztettek volna, mint egy lufi. A norvég kapusnak, Lindének aztán a 81. percben kellett újra védenie: egy jó beadás után Uzuni lőhetett, ám lökete elég erőtlenre sikeredett.

Egészen elképesztő! A 83. percben megfordítja a meccset a Molde. Egy szabadrúgást követően a tömegből Ellingsen bólintott a kapu irányába, ami mintaszerűen hullott be a jobb sarokba, Dibusz mintha csak alibiből követte volna le. 3-2.

A 85. percben aztán egy beívelést követően büntetőhöz jutott a Ferencváros, miután Brynhildsen kezét érintette a labda. A tizenegyest aztán Haratin értékesítette! 3-3. Őrült félidő, teljesen érthetetlen ferencvárosi összeomlással. A 88. percben Rebrov kihasználta harmadik cseréjét: Isael váltotta Tokmacot.

A 89. percben beállt Bolly egy oldalhálóval vetette magát észre, miközben a tartalék játékvezető 6 perc hosszabbítást jelzett, ám érdemi dolog nem történt. Maradt a 3-3. Idegenben nem rossz, de brutális visszavágó elé néz a Ferencváros, főleg, azok után, hogy az 55, percig minden a magyar csapatnak állt, jól is játszottak. Ám 2-0-nál elhitték, hogy zsebben van a meccs, aztán érthetetlen módon összeestek, és kaptak három gólt, hogy a végén döntetlenre mentsék a mundér becsületét.

Bajnokok Ligája – selejtező, 4. forduló, Playoff (első mérkőzés)
Molde, Aker stadion – zárt kapu. Játékvezető: Carlos del Cerro Grande, partjelzők: Alonso Roberto, Cebrian Devis Pau (spanyolok)

Molde FK – Ferencváros 3-3 (0-1)
Gól
: James (55.), Eikrem (65.), Ellingsen (83.), illetve Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (86, 11-es)
Sárga lap: Aursnes (9.), Knudtzon (43.), Hussain (57.)

Molde: Linde – Wingo, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain – E. Hestad, Wolff Eikrem (Omoijuanfo 81.), Knudtzon (Brynhildsen 57.) – James (Bolly 89.). Vezetőedző: Erling Moe
Ferencváros: Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic, Civic – Laidouni, Haratin, Somália (Sigér 70.) – Nguen (Isael 88.), Boli (Zubkov 73.), Uzuni. Vezetőedző: Szerhij Rebrov