A magyar sakkozó a vasárnapi folytatásban a holland Anish Girivel játszik.
Sport
A 2017-es londoni világbajnokság bronzérmese egyéves kényszerpihenőre kényszerült, miután a térdét és a combját is műteni kellett.
A mérkőzés után még hét gyanúsítottról számolt be a rendőrség, ezúttal viszont nem közölték, hogy hány gyanúsított van.
A tervek szerint 2021. július 23-án lobbanhat fel a láng, a tudósok azonban szkeptikusak. Akár nézők nélkül is megrendezhetik a játékokat, hogy elkerüljék a hatalmas veszteséget.
Eldőlt: Dzsudzsák Balázs az augusztusban kezdődő idényben nem lesz a csapat játékosa. Szabó Péter, az önkormányzati tulajdonba került DVSC igazgatóságának új elnöke az NB I.-be való visszajutást célozta meg.
A kétszeres olimpiai
bajnok kardvívó a tokiói nyári játékok elhalasztásáról, a harmadik aranyról, és arról, hogy meddig folytatná a versenyzést.
Lovassy Krisztián olimpikon is megsérült a vasárnapi tömeges balesetben. Szerinte az amatőr versenyzők túlvállalták magukat.
Hetven kilométer/órás sebességnél ötven kerékpározó bukott az 1. Gella Kupa amatőr országúti versenyen.
Hetvenhat éves volt.
A magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányának Törökországból és Egyiptomból van még megkeresése.
A melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja volt.
Válogatott játékosokat emlegetnek az NB II-be kiesett, önkormányzati kézbe került klubbal kapcsolatban.
Öt labdarúgó és félszáz szurkoló kapta el a koronavírust a bolgár kupát megnyerő Lokomotiv Plovdiv ünneplésekor.
Emellett évi 180 millióba kerül a fűnyírás, az öntözés és a karbantartás a Puskás stadionban.
Mezszponzorból tulajdonossá léphet elő a közétkeztetési piac sikerembere Pécsett.