Nincs idő a késlekedésre, mert az éghajlat változása ellenünk dolgozik.
Csécsi László
Átgondolt programokkal, kis odafigyeléssel alvízi országként sem kellene tartanunk a kiszáradástól.
Nagyhegyesen a helyiek összefogtak, és filmet forgattak saját történeteikből. Az áldokumentarista alkotás forgatókönyvét Andy Vajna korábban visszadobta, a Macska a betonban így önerőből készült el. Az utolsó forgatási napon jártunk a Debrecenhez közeli településen.
A Sunemar Kalapház az Egyesült Államok és Izrael zsidó közösségein túl világhírű olasz márkáknak is szállít, és sokáig a gábor cigányok jellegzetes fejfedőit is ők gyártották.
Szerhij Mirnij a háború előtt Csernobilba vezetett túrákat, most pedig egyike az ukrán főváros civil védőinek. Hogy látja a város helyzetét, erről kérdeztük.
Gyakran előfordul, hogy a színész beesik az ajtón, átfutja a szöveget, és már kezdődik is a felvétel. A munka végeztével pedig rohan tovább, másik stúdióba, színházba, ki merre keresi a megélhetést.
A hazai szabályozás nem a környezettudatos választás felé tereli a használtautó-vásárlókat.
Voksturizmus, fenyegetések, egyenlőtlen feltételek – mi mindent vethet be a mindenkori hatalom a választási eredmény befolyásolására?
Azokban az országokban, amelyeknek jelentős számú nem keresztény lakosságuk is van, rendre előkerül a kérdés: vallási ünnep-e még a karácsony, vagy inkább kulturális hagyomány.
Valóban olyan gyakran borította hó a tájat karácsony idején, mint ahogy az az emlékeinkben él?
Küszöbön a keleti és nyugati internet kora?
Melyek azok a vállalhatatlan kompromisszumok amelyek miatt egy az élet kapujában álló fiatal úgy dönt, hogy világgá megy egy szamárral az oldalán? Roland történetéből könyv is született.