Tapasztó Orsival és Pál Marcival beszélgettünk örökbefogadásról, gyereknevelésről, szülővé válásról. Páros interjú!
Hutter Marianna
Szürreális volt az egész – így jellemezte az irodájában és otthonában tartott decemberi, „Városháza-ügy” miatt tartott házkutatást Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Magyar Hangnak, aki most először beszélt részletesebben a történtekről. Interjú!
Kulcskérdés a jelenlegi kiélezett helyzetben, hogy tényleg mindenki egy irányba evez-e. Forrásaink szerint ezt így nem lehet kijelenteni.
Mit olvas most szabad idejében Hollik István és Lázár János? Na és Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Jakab Péter, Donáth Anna, Kunhalmi Ágnes és Ungár Péter? Megkérdeztük!
Már az előválasztás finanszírozásához is éltek hasonló eszközzel.
A klímaváltozás által felvetett dilemmákról Kanász-Nagy Mátéval, az LMP társelnökével és Molnár Zsolttal, az MSZP pártigazgatójával beszélgettünk.
Az Egyesült Államok kongresszusának Európával foglalkozó albizottsága volt kíváncsi Közép-Európa helyzetére, ezért kikérték a V4-es fővárosok vezetőinek – köztük Budapest főpolgármesterének – véleményét.
A koronavírus negatív hatását jól mutatja, hogy míg 2019-ben még átlagosan havi 5,6 milliárd forint menetdíjbevételük volt, az idei év első 9 hónapjában már kevesebb, mint 3,2 milliárd forint.
A Momentum új elnöke szerint az ellenzék feladata a nemzet újraegyesítése. De mi az a morális határ, amit nem léphetnek át a kampány során, és mit gondol, lehet-e általánosan kötelezővé tenni a védőoltást? Interjú!
Covidkörkép a bölcsődéktől kezdve az óvodákon át az iskolákig.
– Most abszolút felfutás van, egyelőre nem látszik semmi biztató – erről is beszéltek a Magyar Hang megkeresésére a vírussal kapcsolatos ellátásra rálátó egészségügyi dolgozók.
Kiderült az is: jövő héten előterjesztésben fricskázza Karácsony Gergely a kellemetlen kérdéseket emlegető fideszes polgármestert.