Idén is kiosztják a Libri irodalmi díjat, sorozatunkban pedig rövid beszélgetéseket közlünk a jelöltekkel. A mai kérdezett: Darvasi László, A magyar sellő írója.
LCs
Az Európai Bizottság a jövő héten dönt arról, hogy a járvány miatt meghosszabbítja-e az aláírásgyűjtésre rendelkezésre álló határidőt, s így lehetőség nyílik-e újabb négy országban elérni az előírt nemzeti minimum támogatást.
Hatalmas hajrába kezdett az Európai Unió nemzeti régióinak érdekében a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett polgári kezdeményezés.
Az igazság az, hogy már Lenin idejében meggyalázott a bolsevik hatalom minden szép elvet, amelynek hangoztatásával tömegeket állított maga mellé.
Nagyon gyenge lábakon állhat annak a hite, aki egy ilyen karikatúrában a kereszténység elleni fenyegetést lát. Vagy a politikai függősége válik egyfajta vallási fanatizmussá. Ez a mentalitás távolabb áll a jézusi tanítástól, mint az iszlám fundamentalizmustól.
Idén is kiosztják a Libri irodalmi díjat. Sorozatunkban rövid beszélgetéseket közlünk a díj jelöltjeivel. A mai kérdezett: Péterfy Gergely, A golyó, amely megölte Puskint című regény írója.
Mellénybeszerzés: a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány is eltolná magától a témát.
Nagyon elvétheti a lépést, aki a válságkezelés gyümölcseit túl korán, még a válság kellős közepén szeretné learatni. Vagyis pontosítok: attól tartok, ez még csak az eleje.
Idén is kiosztják a Libri irodalmi díjat, sorozatunkban pedig rövid beszélgetéseket közlünk a jelöltekkel. A mai kérdezett: Láng Zsolt, a Bolyai című regény írója.
A járványhelyzet még inkább elidegenítette az Orbán Viktor kormányozta országot az unió főáramától, a Fideszt az Európai Néppárttól.
Az RTL Klub Mellékhatás című sorozatának lényege a magyar társadalom állapotáról adott, dermesztően pontos diagnózis.
A neoliberális dogmák helyett a pápa javaslatát kellene követnie a kormánynak.