Habár eddig sem működött zökkenőmentesen a négypárti koalíció, a mostani konfliktus jóval súlyosabb, mint az előző.
LD
Kína számára egyáltalán nem mindegy, ki lesz a tizennegyedik dalai láma utódja. Amennyiben sikerül elérni, hogy a Peking-párti buddhisták válasszák ki, szinte bizonyos, hogy hűséges lesz a Kínai Kommunista Párthoz.
Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő szerint Ferenc pápa mostani látogatásánál már csak egy afganisztáni út lett volna veszélyesebb.
Az iraki tragédia nem csak Bagdad, hanem a Nyugat kudarca is egyben.
Látványos hátraarcot csinált az elmúlt hónapokban Jair Bolsonaro, aki valószínűleg mostanra elfogadta a realitásokat, vagyis azt, hogy eddigi legfőbb szövetségese, Donald Trump elveszítette a választásokat.
Robert J. Shiller Nobel-emlékdíjas közgazdász szerint a válságok előrejelzéséhez a vírus módjára terjedő, népszerű gazdasági történetek szisztematikus elemzésére van szükség.
A temperamentumos természetéről híres Albin Kurtinak egyáltalán nem lesz könnyű dolga az elkövetkezendő időszakban.
Egyre biztosabb, hogy megtartják tavasszal a hétévente esedékes elnökválasztást Szíriában, pedig többen már most kétségbe vonják annak legitimitását.
Líbiában ma már senki sem ünnepli meg február 17-ét, a 2011-es forradalom első napját.
A volt macedón kormányfő unokatestvére, a két napig szökésben lévő Szaso Mijalkov végül megjelent az ítélethirdetésen.
A dunaszerdahelyi kórházban készített dokumentumfilm szerzője szerint az emberek egy része ma már annyira fél Szlovákiában, hogy inkább passzív járványtagadó lett.
Hová szökhetett Szaso Mijalkov, akit 20 ezer ember illegális lehallgatásával vádolnak?