A hajléktalanok kiszorítása miatt. Az első bezárásokat még 2018-ban megejtenék. Sok helyen a felszíni közlekedést is átszabnák miatta.
MA
A nagykállói kocsmában székelő vállalkozás igazgatója Kisvárdán él, a körzet országgyűlési képviselője, Seszták Miklós – még miniszterként – engedélyezte a kiszervezést.
„Nem az fontos, hogy ki melyik oldalról jön, hanem az, hogy mindannyian egy becsületes, tisztességes Magyarországot akarunk” – írják.
Weegee, a bűnügyi riport legnagyobb mesterének fotói Budapestre érkeztek.
A Postabank egykori elnök-vezérigazgatója 62 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben.
„Mester, taníts minket, hogyan lehetünk gazdagok!”
Elkeserítő és érthetetlen, hogy az Országgyűlés miért nézi tétlenül, hogy egy bírósági vezető semmibe vegye hatalmának törvényben megszabott korlátait.
A legmagasabb szintig, a mutatóujját a sport ütőerén tartó miniszterelnökig jutottak az utóbbi hónapok sportbotrányai.
Bejutottunk a DAC akadémiájának zártkörű avatójára, videón a miniszterelnök beszéde.
Nehezen magyarázható, hogy miért veszik ennyire lazán a korábban saját maguk által szigorított szabályokat.
A főpolgármesteri előválasztásról, a Botka László elleni sajtóhadjáratról és a macedón „vendégről” is szót ejtenek.
Közleményben reagált a Bige Holding a szolnoki telephelyén lefolytatott hatósági vizsgálatra.