Az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztos a portálnak úgy fogalmazott, a magyar kormány Brüsszel-ellenes plakátkampánya miatt teljesen két tűz közé került.
magyar
Szabó Tímeáék a köztisztviselők munkaidejének növelése ellen demonstrálnak a nyugdíjpénztár épülete előtt.
A koncert főszervezője a mi hazánkos Göbl Gábor, a Moby Dick basszusgitárosa, aki nem rég lett az NKA fesztiválkuratóriumának tagja.
A táncdalénekes legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál.
A miniszterelnök német lapnak nyilatkozva elmondta, hogy Juncker helyett Timmermans kerül majd Soros mellé a plakátokra.
A Néppárt csúcsjelöltje a szokottnál keményebben nyilatkozott.
Akár ki is zárhatják a politikust a pártból.
A Pécsi Ítélőtábla másodfokon öt év letöltendő börtönre ítélte Kocsis Istvánt, az MVM volt vezérigazgatóját, a 2005-2008 között elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt.
A volt miniszterelnök-helyettes szerint ő az a biztos, akit kiküldött a kormány, majd megtámadta azt a helyet, ahová küldte.
Péntektől lép életbe az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály.
Május 26-án szavazhat az ország az Európai Parlamenti választásokon - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal Áder János államfő döntését.
A hagyatékra rálátó forrás szerint a filmügyi kormánybiztos kapcsolata nem lehetett már felhőtlen a NER potentátjaival.