A vakcinára regisztráltak 93 százaléka már megkapta első oltását.
Magyar Hang
A miniszter szerint „úgy köröztetnek tagállami deklarációkat, hogy a megfogalmazásuk előtt nem vették fel a kapcsolatot a magyar kormánnyal”.
A mérkőzés miatt számos magyar szurkoló utazott Münchenbe, ami járványügyi szempontból kockázatos.
Amerikai F-35B típusú vadászgépek a Queen Elizabeth brit repülőgép-hordozóról szálltak fel
A lépéssel természetesen a magyar homofób törvény ellen tiltakoznak.
Kazahsztán és Magyarország kölcsönösen elismerik egymás védettségi igazolványair, függetlenül az oltás típusától.
Napközben többnyire 33-38 fokig melegszik a levegő.
A termosz nem csak a gyerekeknek tehet hatalmas szolgálatot, hanem az egész családnak. Kicsiknek is, nagyoknak is jólesik, amikor hűvös italt kortyolhatnak a forróságban és forró teával melegíthetik át magukat egy téli séta alatt.
A részleteket szabályozó kormányrendelet hétfőn jelenik meg a Magyar Közlönyben.
Věra Jourová a „pedofiltörvény” kapcsán kijelentette: a véleménynyilvánítás szabadságát védeni kell.
A szövetségi kapitány szerint meg kell próbálni a győzelmet kicsikarni.
Beszállt a szivárványháborúba az államtitkár.