Az Egyesült Államok és az Európai Unió „agresszív” politikája miatt erősödik a bizalmatlanság Európában – vélekedett a német Die Zeitnak írt vendégjegyzetében az orosz elnök.
Magyar Hang
Az európai szövetség leszögezte, bajnokság helyszíneinek választott tizenegy stadiont csak az UEFA és az induló országok színeivel lehet kivilágítani.
Az ellenzéki párt ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul – írta keddi közleményében Dorosz Dávid.
– Miközben mi a gyermekek, a szülök, a családok alapvető jogait védjük, az európai liberális gőzhenger hazugsággyára ismételten hazánk rossz hírét próbálja kelteni és nemzetközi beavatkozásért kiált – írta az igazságügyi miniszter.
Közös levelet írtak a kínai államfőnek, Hszi Csin-pingnek.
A könnyítés 20 ezer hallgatót érintene. felülvizsgálják majd a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedéseket, és azt javasolják a kormánynak, hogy csak azokat a korlátozásokat tartsa meg, amelyek továbbra is szükségesek.
Újabb konfliktus az MSZP és a DK között, a Fideszben már dörzsölheti a tenyerüket.
Dalnoki Szilárd 31 éves volt.
Az EU-ból behozott mobilokkal trükköztek, a törvényszék szerint a gyanúsítottak 4,6 milliárd forint áfát nem fizettek be.
A kormánytól kapott 50 százalékos bértámogatás is hozzájárult ahhoz, hogy a fürdők munkavállalóik 70-80 százalékát megtartották – közölte a szervezet alelnöke, Kovacsics Imre.
Nem tudni pontosan, hogy a korábbi főparancsnoknak volt-e konfliktusa a kormánnyal, az új vezető viszont biztos simulékonyabb, mint elődje.
Nagy interjút adott a 24.hu hírportálnak a korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt Békés megyei fideszes képviselő.