Allergiás reakció miatt kezelték a politikust, – tudta meg a Blikk.
Magyar Hang
Szaniszló szerint „elvették a jogosítványaikat, milliárdos elvonásokkal szűkítették a pénzügyi mozgásterüket, elvették a szakrendelőik irányítását, elvezényelték a szakorvosaikat és szakápolóikat".
De az operatív törzs szerint minden készen áll az általános iskolák április 19-i nyitására.
Az előző hónaphoz képest az infláció 0,6 százalékponttal 3,7 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 0,2 százalékponttal 3,9 százalékra csökkent - az infláció emelkedését döntően az üzemanyagok árának növekedése okozta.
Elstartolt Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra az emberes űrrepülés kezdetének 60. évfordulója alkalmából Jurij Gagarinról elnevezett Szojuz űrhajó, fedélzetén háromfős legénységgel.
A sportlövő 56 éves volt.
A beoltottak száma 2 689 102 fő, közülük 1 126 139 fő már a második oltását is megkapta.
Kettős házasság miatt indult eljárás egy magyar nő ellen, aki 2015-ben Írországban, majd három év múlva Magyarországon is férjhez ment.
Ennek oka, hogy addigra még nem alakul ki a tanárok védettsége, a gyerekek pedig egyáltalán nincsenek beoltva. Ráadásul ma már bizonyított, hogy a brit variáns (ami ma Magyarországon egyeduralkodó) a gyerekek körében jobban terjed, és súlyosabb megbetegedést is okoz.
Csak írásbeli érettségik lesznek, június elejére pedig a 8 millió felnőtt magyar állampolgárból be tudunk oltani 7 milliót, már ha regisztrálnak – mondta a miniszterelnök.
A világon 133 808 161 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 901 072.
Külsős munkatársként alkalmazza Mike Pompeo volt amerikai külügyminisztert a Fox News.